Nem nyílik meg a magyar munkaerőpiac

Vágólapra másolva!
Magyarország fokozatosan, a valós munkaerő-igényhez igazodva nyitja meg munkaerőpiacát a román és a bolgár munkavállalók előtt, Románia és Bulgária uniós csatlakozását követően - mondta Kiss Péter, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium vezetője kedden. A határon túli magyarokat nem is említette a miniszter.
Vágólapra másolva!

Magyarország legalább az első két évben élni kíván a tervezet szerint az átmeneti korlátozás lehetőségével. Ez azonban csak az egyéni munkavállalókra vonatkozik - monta Kiss Péter.

A minisztérium javaslata szerint ott kerül majd sor a munkaerőpiac könnyítésére, ahol a gazdaságban többlet munkaerőre van igény. Ahol viszont erre nincs szükség, ott fennmaradna a jelenlegi munkavállalási engedélyezési rendszer. Hozzátette, hogy a fokozatos nyitás területeinek meghatározása a munkaerő-piaci prognózis és a külföldieknek korábban kiadott munkavállalási engedélyek alapján történik majd.

Előzetes szakmai felméréseket ismertetve Kiss Péter elmondta, hogy a csatlakozást követően, ebből a két országból, arányát tekintve várhatóan jelentősebb migrációs hullám érkezik az uniós tagországokba, mint a 2004-ben csatlakozott tíz új tagállamból.

A munkavállalás megkönnyítésén túl, szükségesnek tartják a külföldiek fokozottabb nyomon követését, azaz a kötelező regisztrációt. Különösen fontos az illegális foglalkoztatás elleni fellépés, ha figyelembe vesszük, hogy az illegális külföldi munkavállalók 80-85 százaléka Romániából érkezik - tette hozzá a miniszter.

A könnyített eljárás keretében, bizonyos szakmákban és ágazatokban az eddigihez viszonyítva könnyebben lehet majd munkát vállalni Magyarországon. Kiss Péter elmondta, hogy ezeknek a szakmáknak és ágazatoknak a listáját rendszeres időközönként, például félévente felülvizsgálnák.

A tervezetet a napokban nyújtja át a szakmai szervezeteknek egyeztetésre a minisztérium.