Csak az autók negyedére kötnek cascót

Vágólapra másolva!
A hitelbe vásárolt kocsikra gyakran nem kell cascót kötni, Magyarországon csupán minden negyedik autónak van ilyen biztosítása. A biztosítók egyre többféle speciális konstrukciót dolgoznak ki.
Vágólapra másolva!

Csak minden negyedik autónak van cascó biztosítása Magyarországon, és egyre gyakoribb, hogy a hitelbe vásárolt kocsikra sem kell ilyen biztosítást kötni - áll a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. elemzésében. Az új autók eladása csökken, így a finanszírozók egyre gyakrabban olcsóbb, cascómentes konstrukciókat kínálnak.

A gépjármű biztosítások díjbevétele - a MABISZ adatai alapján - 223 milliárd forint volt a múlt évben. Ebből 123 milliárd forinttal részesedett a kötelező felelősségbiztosítás, 100 milliárddal a casco. Az előbbiből 215 ezer, míg az utóbbiból 170 ezer kárt kellett fedezni. A kötelező biztosítások bevételének 77 százalékát fordították a biztosítók kárrendezésre, míg a cascónál ez az arány csak 60 százalék. A gépjármű biztosítások száma 4,6 milliót tett ki 2005-ben. Ebből 3 millió 775 ezer volt a kötelező biztosítás, és 838 ezer a cascó.

Mint a számokból kitűnik, minden negyedik autóra kötnek csak a tulajdonosok cascó biztosítást, holott ez Nyugat-Európában szinte általános. Az új gépkocsi eladások csökkennek, így a biztosítók is egyre gyakrabban dolgoznak ki cascómentes konstrukciókat - áll az elemzésben. Az új autó vásárlásnál 10-50 százalék körül mozog a casco nélkül vásárolt autók aránya, míg a használtaknál ez 60-70 százalék.

Az éleződő verseny következtében egyes hazai biztosítók mérsékelték áraikat, mások bővítették, illetve megújították szolgáltatásaikat. Úgy tűnik, hogy az autótulajdonosok többségét szerződéskötéskor továbbra is az ár orientálja, de a végső döntésbe beleszól a kiválasztott biztosító szolgáltatása, illetve a javítókkal kialakított kárrendezési kapcsolata - áll az elemzésben. Egy középkategóriás autó esetén akár 100 ezer forintot meghaladó, éves díjkülönbséggel is találkozhat az ügyfél az egyes biztosítók ajánlatai között. A magasabb áru autóknál ez akár több százezer forint is lehet.

A magyar cascópiac egyik nagy problémája változatlanul az, hogy az autósok többsége legfeljebb az új gépkocsijára köt ilyen biztosítást, majd a kölcsön futamidejének lejártával megszünteti azt. Ugyanis egy öt-, hatéves autó esetén egy 135-140 ezer forintos, átlagos éves cascódíj meglehetősen drágának és aránytalannak tűnik a gépkocsi értékéhez, illetve egy esetleges kártérítés összegéhez képest.

Több biztosító ezt a problémát úgy oldja meg, hogy a mérsékelt díj csökkentett szolgáltatással párosul. Például a javíttatáshoz kisebb összeget adnak a biztosítók, az új alkatrészek árának 50-75 százalékát térítik csak meg. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nem az eredeti, hanem az utángyártott alkatrészek árát térítik. Kiegészítő szolgáltatások is köthetők az egyes biztosítók ilyen termékeihez, s különböző önrészek közül is választhat az ügyfél. Így egy átlagos öreg autó cascó biztosítása 30-50 százalékkal lesz olcsóbb.

Egyre több biztosító alkalmaz aktív kárrendezést, amikor a mások által okozott járműkárokat az ismeretlen biztosító helyett, saját cascójuk alapján rendezhetik az ügyfelek a saját biztosítójuknál. A többit a társaság intézi a károkozó biztosítójával. Ennek feltétele, hogy a tulajdonosok a cascójukat is ugyanott kössék, ahol a kötelező felelősség-biztosításukat.

Több hazai finanszírozó a havidíjakba épített cascó konstrukcióval próbálja felvenni a versenyt a cascó nélküli konstrukciók térhódítása ellen. Ekkor az autótulajdonosnak nem kell külön cascó biztosítást kötnie a finanszírozott gépjárműre, mivel a biztosítási díjakat a havi törlesztő részletekkel együtt fizeti a finanszírozás futamidejének végéig.

Egyes lízingcégeknél a cascó költsége a magasabb THM-ben (Teljes Hiteldíj Mutató) jelentkezik, másutt a THM-et nem érinti, hanem a hitel összegét növeli. Az ilyen kombinált termékekhez általában kedvezőbb cascó-díjtételek párosulnak, de nem árt felkészülni arra, hogy a finanszírozók csupán egy szűk körrel lépnek kapcsolatba, mivel jellemzően egy biztosítóval kötnek szerződést.