Magosz: elfogadhatatlan a fejlesztési terv

Vágólapra másolva!
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint jelenlegi formájában elfogadhatatlan az Új Magyarország vidékfejlesztési stratégia terv - mondta Jakab István, a szervezet elnöke.
Vágólapra másolva!

Az elnök szerint a középtávú stratégiai terv, amely 7 évre meghatározná a magyar mezőgazdaság fontosabb fejlődési irányait, nem tartalmaz konkrétumokat, túl általános és nem szolgálja a vidéken élők érdekeit.

A Magosz szerint vissza kell vonni és új társadalmi vitában kell megfogalmazni azokat a valós célokat és eszközöket, amelyek a mezőgazdaság helyzetét hivatottak javítani a jövőben. Ezt a véleményt szerdán levélben tudaták Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel.

A levelet kora délelőtt Jakab István személyesen adta át az agrártárca vezetőjének. Az érdekképviselet a miniszterhez eljuttatott levelében jelzi, hogy a partnerség alapján hajlandó tevőlegesen is részt vállalni az új stratégia kimunkálásában.

Ángyán József, a Magosz szakértője szerint a jelenlegi terv azért nem megfelelő, mert az "az EU támogatások gyors és egyszerű elköltésének terve, jól körülhatárolható lobby-érdekek mentén".

A Magosznál főként azt sérelmezték, hogy az unió következő pénzügyi időszakában a magyar mezőgazdaság rendelkezésére álló, mintegy 1300 milliárd forintos vidékfejlesztési forrás jó részét a jelenlegi agrárkormányzat, a középtávú stratégiai tervben az úgynevezett fizikai tőke fejlesztésére irányozza elő. Ez szerintük csak egy szűk, tőkeerős mezőgazdasági vállalkozói csoport érdekét szolgálja ténylegesen.

Emellett kevés forrás jutna a humán erőforrás fejlesztésre, a minőségi szerkezetváltás előmozdítására, a vidéki életminőség javítására és a helyi kezdeményezések támogatására is. A szakértő szerint az agrárkormányzat tervei alapján, a jelenleg regisztrált több mint 200 ezer gazdálkodónak csak egyharmada juthatna ténylegesen támogatáshoz a következő 7 évben.

Ficsor Ádám, az agrártárca szakállamtitkára szerint nincs ok arra, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) visszavonja az új Magyarország Program keretében indított agrár- és vidékfejlesztési stratégiai tervet, azt ugyanis jól előkészítették.

A minisztériumi vezető közölte, hogy már a nyár közepén több ezer példányban juttatta el az agrártárca a témát magyarázó és értelmező kiadványait a gazdálkodókhoz, a társadalmi és érdekvédelmi szervezetekhez. Emellett külön honlapot is indított a témával kapcsolatban az érdeklődők számára. Ezen fórumot biztosított a gazdálkodóknak a hozzászólás. Az itt összegyűjtött véleményeket pedig az agrártárca szeretné a továbbiakban felhasználni az operatív programok kidolgozásához.

Ficsor Ádám kiemelte, hogy ezekben a napokban is zajlanak az egyeztető fórumok vidéken. A társadalmi vitában a minisztériumi vezetők is részt vesznek. A szakállamtitkár szerint a gazdálkodók többsége megértette, hogy a következő 7 évben alapvető változások lesznek a magyar agráriumban. Kiemelten fejlődhet többek között az állattenyésztés, valamint a zöldség és gyümölcstermesztés, valamint a vidéki életminőség is jelentős mértékben javul majd - mondta Ficsor Ádám.