Szlovákia kiáll a tervezett eurómenetrend mellett

Vágólapra másolva!
Megerősítette csütörtökön Brüsszelben Robert Fico szlovák miniszterelnök, hogy országa tartani kívánja magát a 2009-re tervezett euróbevezetéshez, de több utalást tett arra is, hogy nem biztos, hogy ez sikerülni fog, például az infláció alakulása miatt.
Vágólapra másolva!

A kormányfő bemutatkozó látogatást tett mások mellett José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnöknél, aki közös sajtótájékoztatójukon külön méltatta Pozsony eltökéltségét e területen. Fico ott és egy későbbi konferencián beszélve többször megerősítette - és jelezte, hogy kormánya hivatalos álláspontja is ez -, hogy mindent megtesz az euróbevezetéshez szabott kritériumok - az össztermék 3 százalékára limitált államháztartási deficit, a csökkenő tendenciájú államadósság, a legjobbak közé tartozó inflációs adat és a kellően alacsony kamatláb - időbeni teljesítése érdekében.

Utalt ugyanakkor arra is, hogy az országában zajló - az új kormány alatt megváltozott arculatú - gazdasági reformoknak számos "mellékhatásuk" van. Ezek között említette az uniós rekorder szegénységet, a magas munkanélküliséget, az alacsony jövedelmeket. Miközben a gazdasági növekedés magas - öt százalék fölötti - marad az elkövetkező években, annak mellékhatásaként fennáll az infláció jelensége is - magyarázta, kiemelve, hogy az áremelkedés visszaszorításának egyik ára a szociális programokra fordítandó kiadások kurtítása lenne.

Rámutatott, hogy az említettek miatt ezt nem csupán gazdasági problémának látja, hanem olyan kérdésnek, amelyet politikai szinten kell megoldani. Azt is hangoztatta, hogy ugyanezzel a nehézséggel más új EU-tagállamok is szembetalálják magukat.

Az eddigi tapasztalatok szerint az Európai Bizottság és az euróövezet nagyon komolyan számon kéri az inflációs kritérium teljesítését a közös pénzre újonnan pályázóktól. Litvániát például megakadályozták abban, hogy jövőre bevezethesse az eurót, miután inflációs adata 0,1 százalékkal elmaradt a maastrichti kritériumokkal meghatározott mértéknél.

Barroso a sajtótájékoztatón hangoztatta, hogy Brüsszel támogatja mindazokat a szlovák reformokat, amelyek összhangban vannak az uniós versenyképesség-javító, szociális és környezetvédelmi politikával. Megerősítette azt is, hogy Szlovákia a következő hét évben is jelentős támogatásra számíthat az unió felzárkóztatási pénzalapjaiból.