Hadüzenet az online fogadóirodáknak

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban letartóztatták a világ egyik legnagyobb - Magyarországon is tevékeny - online fogadóirodájának brit elnökét. Ő egy hónap alatt az internetes szerencsejáték-iparban a második őrizetbe vett cégvezető - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Peter Dicks kockázatos nyaralásra vállalkozott azzal, hogy az Egyesült Államokba repült. A 65 éves brit cégvezetőt kedden vették őrizetbe New Yorkban az ottani hatóságok. Ottani rendőrségi források szerint Dicksnek Louisianaban kell felelnie az illegális online szerencsejáték szervezés vádjára - írja a Bloomberg. Váratlanul csak azért nem érhette a cégvezetőt a letartóztatás, mivel júliusban David Carruthers, a szintén brit tulajdonú BetOnSports elnökét tartóztatták le a hatóságok a dallasi repülőtéren, átutazóban Costa Rica felé, majd vádolták meg őt és kilenc munkatársát adócsalással, pénzmosással.

A BBC szerint a rendőrség a Sportingbet további munkatársai ellen is kiadott letartóztatási parancsot. Ahogy akkor a BetOnSport-, úgy most a Sportingbet-részvények kereskedését is felfüggesztették, elkerülendő a további árzuhanást. A hírre más cégek, mint a Partypoker vagy a 888 Holdings részvényei is 10-16 százalékot estek.

"Washington világos üzenetet küldött az internetes szerencsejáték-szervezőknek: szemmel tartja őket" - idézte a The New York Times az egyik ágazati elemzőt.

Az internetes szerencsejáték bizonyos formái az USA-n kívül is illegálisak, így Ausztráliában, azonban az Egyesült Államok hatóságai a legelszántabbak az ellene való küzdelemben. A jogászok véleménye megoszlik a tekintetben, hogy mi a helyzet az olyan weblapokkal, amelyek üzemeltető cégeinek az USA-n kívül van a székhelyük. Ám nem a most letartóztatott cégvezetők lennének az elsők, akik hasonló okból hosszabb időt eltölthetnek a rács mögött, ha bűnösnek találják őket. 2000-ben az USA-ban már elítéltek egy weblaptulajdonost online szerencsekaszinó üzemeltetéséért.

Az Egyesült Államokban az online szerencsejáték és sportfogadás 12 milliárd dolláros forgalmat bonyolít le évente, így a brit Sportingbet jövedelmének 65 százaléka is onnan származott. A kormányzat véleménye szerint ezek a cégek megsértik a "wire act"-ot, mely szerint tilos nemzetközi sportfogadásokat kötni telefonon keresztül. A kongresszus nemrégiben nyújtott be egy javaslatot arról, amely megtiltaná bankoknak és hitelkártya-cégeknek, hogy részt vegyenek az online szerencsejátékok lebonyolításában.

A Sportingbet a magyar piacon is jelen van, bár a hatóságok nálunk sem fogadják kitörő örömmel az online fogadóirodák működését, mivel az 1991-óta hatályos szerencsejáték-törvény tiltja a külföldről szervezett szerencsejátékok üzemeltetését. 2005 novemberében a jogszabály módosítása ugyan nálunk is megtiltotta a bankoknak, hogy az online szerencsejáték szervezésével kapcsolatos utalási megbízásokat teljesítsék, a kusza jogszabályi környezet miatt a rendelkezést igen körülményes lenne végre is hajtani.