Még idén eladják a Bábolnát

Vágólapra másolva!
A Bábolna Zrt. pontos piaci értéke csak októberben derül ki, ám a még idén értékesítendő társaságból a privatizációs szervezet hétmilliárd forintot vár.
Vágólapra másolva!

A közelmúltban megszületett a kormánydöntés a még mindig állami tulajdonban lévő Bábolna Zrt., valamint a hozzá tartozó szendrői és kerteskői gazdaság értékesítéséről. A Népszabadság szerint az értékesítéstől hétmilliárd forintos bevételre számít az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. A tranzakciót még idén le akarják bonyolítani. Egyelőre a Bábolna valós piaci értéke sem tisztázott, ennek maghatározására pályázatot írt ki a privatizációs szervezet. Ez alapján október közepére derül ki, hogy pontosan mit és menynyiét kívánnak eladni Bábolnán- írja a Népszabadság.

A Bábolna Zrt. tulajdonából a mintegy hatezer hektárnyi állami föld tartós bérlete jelent igazán nagy értéket, ugyanakkor - becslések szerint - legalább egymilliárd forintos veszteséget kell rendeznie az új tulajnak. A föld után járó támogatás viszont használójának évente több mint negyedmilliárd forintos biztos bevételt hoz. A privatizációs technikáról egyelőre annyit tudni, hogy az eszközökre meghirdetett pályázattal egyidejűleg, a Nemzeti Földalap (NFA) meghirdeti 20 évre a termőföld haszonbérbe adását is.

Potenciális vevőként az egykori bábolnai birodalom termelőeszközeit korábban megvásárlók jöhetnek szóba. Szaxon Attila, az IKR Termelésfejlesztési és Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a vetőmagtermesztés miatt nekik szükségük van a földre, így mindenképpen indulnak a Bábolnáért folyó versenyben. Az állattartók számára is létkérdés, hogy a szerves trágya elhelyezésére legyen területük.