Az első száz nap gazdasági elemzése

Az első 100 nap minden új kormány életében különös jelentőségű. A kezdő napok általában az átadás-átvétel procedúrájával telnek el, majd meghatározzák a munka formáját, szervezeti kereteit és persze tartalmát is. Ezen időszakot általában a berendezkedés, programalkotás tölti ki. A II. Gyurcsány-kormány 100 napjának elemzése.

A Gyurcsány-kormány első száz napjának gazdasági értékelésekor két fontos elemet érdemes kiemelni. Az egyik a színvallás gesztusa, a másik a kiigazítási csomag lassú kibontakozása adótörvényekkel, konvergenciaprogrammal és érlelődő reformelképzelésekkel. Látszólag nem egyforma fajsúlyú a két elem, mégis, a költségvetés állapotának nyilvánosság elé tárása és annak utólagos értelmezése fontos esemény a társadalom életében - olvasható a Világgazdaságban.

A választások után hamar bejelentette a miniszterelnök: az idei GDP-arányos hiány mintegy kétszerese lenne a költségvetésben szereplő deficitszámnak, és a kiigazítási lépések hatására sem tud annyira csökkenni, hogy visszatérjen a két számjegyű tartományból. A bejelentés rögtön morális kérdéseket vetett fel. Vajon mennyire fogadható el egy kormánytól, hogy a társadalmat súlyosan félrevezesse az ország állapotával kapcsolatban? Az ellenzék le is fordította e kérdést a saját nyelvére: mennyire tekinthető legitimnek az a kormány, amely felhatalmazását úgy szerezte, hogy választási programja hangsúlyos elemeinek egy pillanatig sem volt realitása? Ezek a felvetések egyrészről nyilvánvalóan álságosak, hiszen az ellenzék programja pontosan annyira volt életszerű, mint a koalícióé. Fordított eredmény esetén a jobboldal is komoly bajban lenne, miként magyarázza meg, hogy az igazságnak nem minden szeletét bontotta ki a kampányában. (Igaz, ő a nyilvánosság előtt eljátszhatta volna a meglepettet.)

Az ilyen kérdések felbukkanása mégis örvendetes, mert a társadalom tanulási folyamatának fontos lépcsője lehet, hogy megértsük: mire képes a gazdaságpolitika a demokráciában és mire nem. Ugyanakkor úgy tűnik, a helyes válaszok megfogalmazásáig most sem fogunk eljutni. A politika csak olyan részigazságokat izzad majd ki magából, mint a választások előtti retorikai önkontroll. Azt, hogy az embereket igazából nem az elmúlt fél évben csapták be, hanem a négy évvel ezelőtti száznapos program osztogatásaival, ma sem fogalmazza meg senki őszintén. Pedig a mostani száz nap éppen a 2002-es felelőtlen pénzszórásnak a következménye, illetve annak, hogy ezen voluntarista mentalitás négy éven keresztül uralkodott. Amíg ez a felismerés nem születik meg, addig a társadalom tagjai egyszerű bábfigurák maradnak a politika "húzd meg, ereszd meg" játékában, amelyben túlköltekezéskor örülnek, kiigazításkor pedig tiltakoznak. A stabilitás, a (kizárólag szakmai értelemben vett) fiskális konzervativizmus értékére való ráébredés továbbra is elmarad.

A pénzpiacok számára persze a színvallás nem ugyanezt jelentette. Egy egyszerű képpel érzékeltetve a helyzetet azt mondhatnánk, hogy a befektetők voltak azok, akik finanszírozták, hogy a kormány egy lezárt és mindenki elől dugdosott ládába mindenféle gyorsan romló árut gyömöszölt. Ők aztán a fantáziájukra hagyatkozhattak akkor, amikor elképzelték, mi lesz ebben a ládában, ha egyszer kinyitják. Bár egyes előrejelzőknek (például a jegybank szakértőinek) meglehetős pontossággal sikerült felmérni, mi lesz a végeredmény, a bizonyosság mégis kiábrándítóan hatott. Az árfolyam és a hozamok pedig ennek megfelelően viselkedtek.

A fentiek miatt a költségvetés, a gazdaság kiigazítási kényszere nyilvánvaló, éppen ezért a csomag visszavonásának követelése teljesen irreális. Az állam jelenleg mintegy 20 százalékkal többet költ, mint amennyi bevétele van. Ilyen körülmények között kész csoda, hogy idáig elvergődött az ország. A költségvetés finanszírozóinak türelme szempontjából az utolsó pillanatban jött a deficitcsökkentési terv kidolgozásának ígérete, ezt egy erőteljes adócsomag (és az amúgy is csak ízléstelen blöffként minősíthető ötéves adócsökkentési program visszavonása) tette valamelyest hitelessé.

Az első száz nap legnagyobb értéke, hogy a kormányzat fel merte vállalni, végrehajtja a kezdetben nyilvánvalóan súlyos népszerűségvesztéssel, sok-sok szerzett jog visszavételével és életszínvonal-csökkenéssel járó kiigazítást. Az alternatíva az volt, hogy a piac igazít ki, az viszont jóval súlyosabb reálgazdasági áldozatokat és csupán ideiglenes eredményt hozott volna.