Jön az elvárt adó januártól

Vágólapra másolva!
Elvárt adót kell fizetniük a nyereségérdekelt társaságoknak 2007-től, miután januártól megszűnik nyereségadóként működni a társasági adó.
Vágólapra másolva!

Adót januártól a legalább a bevételhez képest minimális szintet kötelezően elért társasági-adó alap után kell fizetniük a vállalkozásoknak. Az elvárt adó és a nyereségadó alapja közül a magasabb után adóznak majd, az arra vonatkozó szabályok szerint. A 2006-os adó alpapján fizetendő adóelőleg is már az új adóhoz igazodik - írja a Világgazdaság.

A társasági adó alapját hagyományosan a vállalkozás éves beszámolója szerinti adózás előtti eredmény adja, korrigálva azokkal a tételekkel, amelyeket a társasági adó nem enged az adóalap terhére elszámolni, illetve azokkal, amelyeknek az adóztatása méltánytalan lenne. Az adózás előtti eredmény így jut el tehát az adóalapig, amely után végső soron meg kell fizetni a 16 százalékos társasági adót, vagy annak kedvezményekkel csökkentett részét. Emellet vezeti be a törvény a minimális szintet a társasági adózásban.

A törvényi újítás lényege, hogy ha a megállapított adóalap nem éri el az adóévben a bevételnek az eladott áruk beszerzési értékével és a külföldi telephely bevételével csökkentett részének két százalékát, akkor ez utóbbi az adó alapja. A törvény ebben az esetben is a teljes bevételről szól, nem pedig az értékesítés nettó árbevételéről.

Abban az esetben, ha a hagyományosan számított társasági adó alapja magasabb az összes bevétel korrigált összegének 2 százalékánál, akkor természetesen az után kell a terhet megfizetni.

Az elvárt adóról szóló rendelkezést az előtársasági létszak adóévében és az azt követőben nem kell alakalmaznia frissen alakult vállalkozásoknak. Szintén kivételt képez az az eset, amikor a tárgyévi - értékesítésből származó - nettó árbevétel nem éri el a megelőző évi nettó árbevétel 75 százalékát. Ugyanígy kivétel az is, ha az adózót akár a tárgyévben, akár az azt megelőző adóévben elemi kár sújtotta.

A törvénycsomag zárórendelkezése szerint az adóelőleg összegének számításakor alkalmazni kell a januárban életbe lépő új, minimális adóalap-számítási szabályt is. Eszerint a tárgyévi bevétel korrigált összegének két százalékát kell alapul venni, és csak akkor szabad az előző évi fizetendő társasági adó alapján adóelőleget fizetni, ha ez utóbbi eléri vagy meghaladja a minimális adóalappal számított adó mértékét.

Ugyanakkor az előlegfizetés körében sem a társasági adótörvény, sem az adózás rendjéről szóló törvény módosítása nem ad eligazítást arra vonatkozóan, hogy a minimális adóalap számításakor a bevallási időszakban ténylegesen elért vagy pedig ennek alapján az egész évre vetített bevételt kell-e irányadónak tekinteni.

A minimális adóalap meghatározására vonatkozó szabályozás az egyéni vállalkozókra is alkalmazandó januártól.