Pénzügyi szankciók Észak-Korea ellen

Vágólapra másolva!
Észak-Korea elleni pénzügyi korlátozásokat jelentett be Japán és Ausztrália. A szankciók jegelni fogják az Észak-Koreába irányuló pénz-áthelyezéseket azon cégek számára, amelyek gyaníthatóan kapcsolódnak az állam nukleáris vagy rakéta-programjához.
Vágólapra másolva!

A gazdasági, kereskedelmi korlátozások bevezetésére - amely az USA hasonló akcióját követte - azután került sor, hogy Phenjan júliusban több rakétát is felbocsátott. Ugyanakkor Dél-Korea arra ösztönözte a többi országot, hogy ne szorítsák Észak-Koreát sarokba. A déliek azért aggódnak, mert az északiak esetleg egy nukleáris teszt végrehajtásával torolhatják meg az intézkedéseket, amely a szembenállás diplomáciai megoldásának maradék reményét is elpusztítaná.

A japán intézkedések 15 céget valamint egy egyént érintenek, és a japán média szerint kedden léptek életbe. Az ausztrál lépések 12 vállalatra és egy személyre vonatkoznak Alexander Downer külügyminiszter szerint, aki azt is mondta, hogy a szankciók konzisztensek a tömegpusztító fegyverek terjedése ellen képviselt nemzetközi állásponttal. Shinzo Abe, a japán kormány szóvivője is azt mondta, az új szankciók összhangban vannak azzal az ENSZ állásponttal, amely erősen elítéli a rakétateszteket. A média jelentései szerint a két lista csaknem megegyezik.

Észak-Korea hét rakétát tesztelt júliusban, - közöttük egy nagy hatótávolságú Taepodong 2-t, amelyről úgy tartják, képes elérni Alaszkát is - ez pedig felbosszantotta a nemzetközi közösséget. Az ENSZ állásfoglalása követeli, hogy Észak-Korea fügessze föl ballisztikus rakétákra vonatkozó programját, ezen kívül minden ENSZ-tagországnak megtiltja, hogy Észak-Koreát anyagiakkal támogassa a tömegpusztító fegyverekkel bármilyen összefüggésben.

Japán korlátozott szankciókat vetett ki, többek között letiltotta az észak-koreai célú kereskedelmi szállítást a japán kikötőkből, és átmenetileg felfüggesztette a phenjani charter járatok fogadását. Az új intézkedések egyúttal alapos vizsgálatot helyeznek kilátásba azokra, akik pénzt akarnak küldeni, vagy pénzügyi eszközöket transzferálnának Észak-Koreába.

A szankciók hatását illetően azonban még mindig van némi kétség. Miközben Japán szigorít, más országok, különösen Kína és Dél-Korea, nem szívesen tesznek hasonló intézkedéseket.

Az észak-koreai rakétaprogram mellett, a nemzetközi közösség a nukleáris törekvések miatt is aggódik. Az Egyesült Államok, Kína, Japán, Oroszország és Dél-Korea újra meg újra nukleáris programjuk felhagyására próbálja meg rávenni az északiakat. Az úgynevezett "hatpárti" megbeszéléseket 2005 novembere óta életben tartották, mert Észak-Korea elutasította a megegyezést, amíg Washington fel nem oldja a gazdasági korlátozásokat ellene.

Egy évvel ezelőtt Észak-Korea elvi egyetértését fejezte ki nukleáris fegyverkezési programja feladását illetően, gazdasági segítséget és biztonsági garanciákat kérve cserébe. A lépést akkor meglepetéssel és megkönnyebüléssel üdvözölték, de most már látható, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egy évvel később Észak-Korea ugyanolyan elszigetelt, mint korábban. A régió mindenesetre készenlétben marad, amennyiben Phenjan úgy dönt, hogy folytatja ballisztikus rakétái júliusban megkezdett tesztelését és a nukleáris programot. Elemzők szerint Észak-Koreának elegendő plutóniuma van számos bomba készítéséhez, és jelenleg a megbízható fegyver építésén fáradozik.