Már nem az USA a legversenyképesebb

Vágólapra másolva!
Svájc az első, Magyarország pedig mindössze a 41. azon a listán, amely versenyképességük szerint rangsorolja a világ országait - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Svájc a világ legversenyképesebb gazdasága, a korábbi éllovas Egyesült Államoknál az egyre hangsúlyosabban jelentkező makrogazdasági, illetve egyensúlyi problémák miatt öt ország is kompetitívebb - derül ki a Világgazdasági Fórum idei jelentéséből.

Svájc egy évvel ezelőtt még csak a negyedik volt a rangsorban. Az idei lista második helyezettje, a tavaly is itt végző Finnország, majd a 2005-ben még csupán hetedik Svédország és a dobogó harmadik helyéről lecsúszó Dánia következik. Az első tízben hét európai állam található, de a nagy uniós gazdaságok közül kifejezetten gyengén áll Franciaország (18.), Spanyolország (28.) és Olaszország (42.) is.

A szakértők szerint az Egyesült Államok visszaesése azzal magyarázható, hogy a bővülő védelmi és hadi kiadások, az adócsökkentési tervek és az egészségügyi, illetve nyugdíjrendszer emelkedő költségei miatt Washington egyre nehezebb költségvetési helyzetbe kerül, miközben alacsony a megtakarítási ráta, és romlik a folyó fizetési mérleg.

Svájc versenyképességének alapja infrastruktúrája, kutatás-fejlesztési szektora, fejlett szerzőijogi védelme, illetve szofisztikált vállalati kultúrája - áll a jelentésben, amely szerint a szintén jó helyezést elérő észak-európai országok nagy versenyhátránya a munkaerőpiac rugalmatlansága.

Az új uniós tagországok közül a legelőkelőbb helyezést Észtország kapta (25.), majd Csehország (29.), Szlovénia (33.), Lettország (36.), illetve Szlovákia (37.) következik. Magyarország csupán a 41., ami azt jelenti, hogy hat helyet csúszott vissza a tavalyi helyezéséhez képest, de még így is megelőzi a szintén visszaeső Lengyelországot (48.).

Az uniós tagságra készülő Románia a 68. legversenyképesebb ország a világon, a hasonló státusban levő Bulgária pedig a 72. helyezést kapta.