Gyurcsány folytatja londoni elemzők szerint

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc egyértelmű parlamenti megerősítését és a feszültség fokozatos csökkenését - ugyanakkor esetleges elhúzódását is - várják kedden kiadott elemzéseikben vezető londoni befektetési házak, amelyek szerint a koalíció most semmit nem nyerne, viszont saját magát is összedöntené a kormányfő eltávolításával.
Vágólapra másolva!

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlege által a piacoknak kiadott napi európai feltörekvő térségi helyzetjelentés keddi száma a magyarországi fejleményekről külön összeállított elemzésében azt írta: Gyurcsány Ferenc bizalmi szavazáskérése "logikusan következett" Sólyom László államfő azon felhívásából, amely szerint csak a parlamentnek vannak eszközei a reformokhoz szükséges társadalmi bizalom helyreállításához. A ház szerint Gyurcsány várhatóan túléli a bizalmi szavazást, ami kedvező jelzés lesz a piacoknak a költségvetési stabilizációs program végrehajtásával kapcsolatban.

A JP Morgan értelmezése szerint a magyar törvények azt írják elő, hogy a miniszterelnök egyes személyek - például saját maga - ellen nem is kérhet bizalmi szavazást az Országgyűlésben, csak a kormány egésze ellen, így ha a pénteki szavazáson a kormányzati tisztségeket is betöltő számos kormánypárti parlamenti képviselő nemmel voksolna, azzal gyakorlatilag saját lemondását is megszavazná. Bizalmatlansági indítványt az ellenzék is benyújthat, ennek azonban konstruktívnak kell lennie, vagyis a beterjesztőnek saját miniszterelnök-jelöltet is kell állítania, akit a parlamenti többségnek meg kell szavaznia. Az ellenzéknek azonban egy ilyen kísérlet sikeréhez nincs elégséges mandátuma, áll a londoni befektetési csoport keddi elemzésében.

A Goldman Sachs befektetési konglomerátum londoni részlege is azzal számol, hogy Gyurcsány Ferenc meg fogja kapni az általa várt támogatást, és "ez a konszenzusos nézet is". A GS Londonban kiadott napi feltörekvő piaci helyzetelemzéseinek keddi összeállítása szerint úgy tűnik: a kormányfő kézzelfogható bizonyítékát akarja annak, hogy a koalíciós pártok felsorakoznak mögötte, annak érdekében, hogy le lehessen zárni a politikai vitát.

A Goldman Sachs azzal számol, hogy a koalíciós képviselők "túlnyomó többsége" a kormányfőre fog szavazni, mivel "ha most szabadulnának meg a miniszterelnöktől, azzal nem nyernének semmit, hiszen még hiteles utódjelölt sincs". Az ellenzék által szervezett tiltakozó megmozdulás egy ideig valószínűleg fenntartja a politikai bizonytalanságot, ez azonban várhatóan végül el fog ülni, áll a GS keddi londoni előrejelzésében. A ház szerint, jóllehet a Fidesz kezdetben nyilván jelentős - akár százezresnél is nagyobb - tömeget lesz képes megmozdítani, nem várható, hogy ez a tiltakozás erőszakba torkollna vagy megbénítaná az országot.

A Dresdner Kleinwort - a Dresdner Bank londoni befektetési részlege - által kedden kiadott napi európai feltörekvő piaci helyzetelemzés szerint ugyanakkor a belpolitikai helyzet miatt Magyarország "késélen táncol". A jelentés szerint - amely a DrK által használt három befektetői figyelemfelhívó besorolás (pozitív, odafigyelni, negatív) közül az "odafigyelni" osztályzatot kapta - a ház központi forgatókönyve az, hogy Gyurcsány Ferenc "átvészeli a jelenlegi vihart", ami valószínűleg jót fog tenni a befektetői hangulatnak középtávon, de a köztes időszakban jelentős mennyiségű kockázati tényező marad fenn.

Azzal, hogy ilyen egyértelműen azonosította magát a kormányzati reformcsomaggal, Gyurcsány Ferenc nagyon nehézzé tette a kormánykoalíció tagjainak a támogatás megvonását, vélik a DrK londoni elemzői. Ha a két frakciónak sikerül a megfelelő mértékű szavazati fegyelmet megteremtenie a képviselők között, akkor Gyurcsány marad, nehézségei azonban ezzel valószínűleg nem érnek véget, hiszen a Fidesz máris "olcsó trükknek" nevezte az eljárást, és megmozdulásokat helyezett kilátásba addig, amíg a kormányfő le nem mond, áll az elemzésben.

A londoni Dresdner-részleg szerint ez a háttér megerősíti a ház azon várakozását, hogy a belpolitikai zaj különösen erős marad a következő napokban. Gyurcsány potenciális győzelme a bizalmi szavazáson valószínűleg támogatást ad majd a befektetői hangulatnak, mivel a piac továbbra is a jelenlegi kormányfőt tekinti a költségvetési megfontoltság és a szerkezeti reformok fontos garantálójának. A Fidesz összehangolt és elhúzódó politikai akcióinak fenyegetése miatt azonban rövid és középtávon a magyar befektetési konstrukciók további gyengülésének kockázata látszik, áll a Dresdner Kleinwort keddi londoni elemzésében.