Sztrádaépítési hitel kerülhet a költségvetésbe

Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium (PM) pénzforgalmi szemléletben - önkormányzatok nélkül - októberre 62,8 milliárd forint államháztartási hiányt vár - jelentette be Várfalvi István szakállamtitkár. Hozzátette, hogy a költségvetés várhatóan 2006-ban átvállalja a Nemzeti Autópálya (NA) Zrt. közel 350 milliárd forint összegű hitelét.
Vágólapra másolva!

Szeptemberben az államháztartás deficitje 70,2 milliárd forint volt a várt 142,7 milliárddal szemben, a tervezettnél kisebb hiány negyede a kiadási oldalon, háromnegyede a bevételi oldalon jelentkezett - jelezte Várfalvi István.

A költségvetés általános forgalmi adó bevétele szeptemberben 94,3 milliárd forint volt, ami 11,4 milliárddal haladja meg a tervezettet, a beérkezett személyi jövedelemadó összege 5,2 milliárd forinttal volt több a vártnál. Az utóbbit a szakállamtitkár azzal magyarázta, hogy a cégek részben szeptemberben fizették ki az októberben esedékes mozgóbéreket, ami többlet szja-bevételt eredményezett.

Októberre a PM 62,8 milliárd forint államháztartási hiányt prognosztizál, mivel októberben esedékes a harmadik negyedévi áfa- és evabefizetés - közölte a szakállamtitkár.

Várfalvi István elmondta: változott a PM éves pénzforgalmideficit-prognózisa, az 1755,4 milliárd forint összegű deficit 4,4 milliárd forinttal kisebb a korábbinál, és a GDP 7,5 százalékának felel meg.

A Pénzügyminisztérium vizsgálja, hogy a Nemzeti Autópálya (NA) Zrt.-től a költségvetés még az idén átvállal mintegy 340-360 milliárd forint hitelt annak érdekében, hogy az államháztartás pénzforgalmi és eredményszemléletű mérlege szinkronba kerüljön - jelentette be a szakállamtitkár, hozzátéve, hogy az Eurostattal történt egyeztetés után az eredményszemléletű hiányt már az autópálya-hitelek figyelembevételével tervezték.

Az államtitkár megjegyezte, hogy az említett adósságátvállalás a költségvetés módosításával jár, ezért parlamenti döntést igényel.

A mostani elképzelés szerint a GDP-arányos pénzforgalmi hiány 2206-ban 7,5 százalékról az autópálya-hitelekkel együtt 9 százalékra nő, ehhez adódhat hozzá az önkormányzatok 0,7 százalékos GDP-arányos hiánya - fogalmazott a szakállamtitkár.