A lakossági távhő ára november 1-jétől átlagosan 8,4 százalékkal emelkedett a fővárosban - erről döntött korábban a Fővárosi Közgyűlés. Ez azt jelenti, hogy egyes körzetekben ennél jóval nagyobb díjemelésre is sor kerülhetett, de van, ahol kisebb lett a drágulás.

A leghidegebb hónapok a pénztárcának is jobban fájnak
Keresendő kifejezés:
A távhőszolgáltatás díja átlagosan 8,4 százalékkal nőtt Budapesten november elsején; két éve, vagyis 2004 októbere óta ez az első áremelés. A mostani emelkedés egyébként elmarad a földgáz és az erőművi hőár augusztus elsejei emelésének mértéke alapján a kormány által előre jelzett 18 százalékos távhődíjemelési mértéktől.
A szolgáltató energiaköltségei ugyan a gáz és erőművi hőárak emelkedésének hatására 20,2 százalékkal nőnek, ám az elmúlt évek műszaki fejlesztései 9 százalékkal csökkentik az emelkedést. A Főtáv energiaköltségei így összesen 11,2 százalékkal nőttek, ami a távhő díját 4,6 százalékkal emeli. Mivel két éve nem volt lakossági díjemelés, a két év nem energia jellegű költségeinek növekedését hozzáadva az energiaköltség növekedéséhez adódik a 8,4 százalékos lakossági távhődíj-emelés - magyarázza a szolgáltató az emelés mértékét.
A Főtáv szerint a díjemelés hatására egy átlagos, 52 négyzetméteres, 135 légköbméteres lakás eddigi bruttó (áfa nélküli) 121 ezer forintos éves távhőköltsége mintegy 10 ezer forinttal, 131 ezer forintra emelkedik. A leghidegebb hónapokban egy átlagos lakótelepi lakás távhővel kapcsolatos költségei átlagosan 20 ezer forintra rúgnak havonta.
Ezek azonban csupán átlagolt értékek, vagyis a gyakorlatban jókora különbségek adódhatnak az új árakban, akár városon belül is. Ennek oka egyrészt a hálózat egyenetlen műszaki fejlesztése, másrészt az egyes területek jobb-rosszabb ellátottsága (például olcsóbb ipari hulladékhővel), illetve a telekhatáron belüli fogyasztói rendszerek eltérő korszerűsége, jobb-rosszabb beállítottsága. A távfűtés amúgy is drágább, mint például a gázfűtés, mivel a távhőszolgáltatók jellemzően maguk is gázzal tüzelnek, ráadásul drágábban kapják a gázt, mint a lakosság.
A távhőszolgáltatás beindítását (link) a fővárosban egyébként szeptembertől lehet kérelmezni, de míg tavaly már szeptember 20-án 100 ezer fővárosi lakásban megindult a távhőszolgáltatás, idén csak majd egy hónappal később kellett tömegesen elindítani a szolgáltatást.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.