Több jut az idén filmgyártásra

Vágólapra másolva!
Várhatóan nő 2006-ban a filmgyártásra fordított összeg Magyarországon. A 2005-ös mintegy 22,3 milliárd forintról több mint 25 milliárd forintra - mondta Taba Miklós, a Nemzeti Filmiroda igazgatója.
Vágólapra másolva!

A készülő filmeket tekintve kiemelkedő év a 2006-os, hiszen a filmiroda november közepéig már kétszer annyi produkciót vett nyilvántartásba, mint tavaly egész évben. Az eddig bejegyzett 233 alkotás (nagyjátékfilm, dokumentumfilm és tévéjáték) gyártására 19,91 milliárd forintot költöttek készítőik - írja a Napi Gazdaság.

A magyar film számára is kiemelkedő lehet 2006. A filmiroda eddig már 210 alkotást regisztrált, amelyek gyártására csaknem 10 milliárd forintot költöttek. Tavaly csak ötmilliárd jutott magyar filmekre. A növekedéshez jelentősen hozzájárultak az államilag is támogatott 1956-os témájú filmek és az újraéledő, az Országos Rádió és Televízió Testület által ismét felkarolt tévéjátékok is.

A filmgyártáshoz kapcsolódó adókedvezmény igénybevételéhez a filmiroda november 20-ig összesen 2,62 milliárd forintról állított ki igazolást. (A produkciós cégeknek a Magyarországon elköltött pénzeket számlákkal igazolniuk kell, amelyek 20 százaléka után érvényesíthetik a kedvezményt.) Az adóigazolások összege 2006 végére várhatóan - a filmgyártásra fordított összeggel párhuzamosan - meghaladja a tavalyi 2,82 milliárdot.

Az elmúlt két évben a pénzügyi kedvezmények miatt Magyarország vonzó forgatási helyszínné vált a külföldi stábok számára, további dinamikus fejlődésnek azonban gátja a megfelelő kiszolgálást nyújtó stúdiók hiánya. Amennyiben jövőre teljes gőzzel üzemelne a nyár végén elkészült pomázi Stern stúdió, valamint jövő ősszel már produkciókat fogadna a most épülő etyeki Korda stúdió, akkor a magyarországi filmipar ismét a 2005-öshöz hasonló kiugró növekedést produkálhatná - véli Taba. Akkor egy év alatt csaknem 15 milliárd forinttal nőtt a filmgyártásra fordított összeg.

A Magyar Mozgókép Közalapítvány idén 6,45 milliárd forintot oszthat szét filmtámogatásra. A költségvetés 6,2 milliárd forintot biztosít, a tavalyi éven túli kötelezettségvállalások keretében már 2,85 milliárd forintot elköltöttek, azonban idén a jövő évi büdzsé terhére újabb éven túli kötelezettség vállalható 3,1 milliárd forint értékben.