A költségvetés módosításáról vitázik az OÉT

Vágólapra másolva!
A költségvetés módosítása a fő témája az Országos Érdekegyeztető Tanács szerdai ülésének. Az OÉT először október végén tűzte napirendjére a költségvetést: akkor annyi volt bizonyos, hogy  a munkavállalók nem fogadják el a konvergenciaprogramot. A kormány, a munkaadók és a munkavállalók ugyanakkor folytatják a minimálbér összegéről megkezdett vitájukat is. Olvassa élő tudósításunkat az ülésről!
Vágólapra másolva!

A költségvetés módosításai és a minimálbérrel kapcsolatos vita adja az OÉT szerdai ülésének programját. Az OÉT először október 27-én tűzte napirendjére a költségvetéssel kapcsolatos kérdéseket. Akkor annyi vált világossá, hogy a munkavállalói oldal nem fogadja el a konvergenciaprogramot, így az arra épült költségvetést sem, mert túlzottnak érzik a munkavállalók terheit. A mai ülésen várhatóan a munkáltatói és a munkavállalói oldal igyekszik majd költségvetési engedményekre szorítani a kormányt.

Szintén az október végi ülésen vetődött fel először a minimálbérről szóló egyezség megváltoztatásának ötlete. A 2005-ös OÉT-en három évre szóló megállapodás született a minimálbér növelésének üteméről, azonban a konvergenciaprogram jelentősen módosított az alaphelyzeten. A munkavállalók azt állítják: nem tudnák vállalni a 2007-es bérfejlesztés terheit. A hároméves megállapodás teljes eltörlése nem vetődött fel, de sokan módosítanák vagy felfüggesztenék az egyezséget a konvergenciaprogram idejére. Az idei 62 500 forintos minimálbérhez képest ugyanakkor a szakszervezetek 12-15 százalékos minimélbér-emelésről szóló követelést fogalmaztak meg az OÉT legutóbbi ülésén.

A kormány beterjesztette a költségvetés fejezeteit a parlamentnek, a 2007-es javaslat a konvergenciaprogramra épül - mondta Várfalvy István, a PM államtitkára. Ezzel először készült 1+3 évre tartalmi értelemben költségvetés, ami a tárcák mozgásterét 2010-ig meghatározza.

A jövő évre az idei 10,1 százalékos deficit 6,8 százalékosra csökkentését tűzi ki célul - mondta Várfalvy a konvergenciaprogramról. A pálya orrnehéz, a ciklus elején nagyobb deficitcsökkentéssel számolnak. Az elején bevételnövelő, 2008-tól már csak kiadáscsökkentő intézkedéseket terveznek. A kiadáscsökkentő intézkedések - amelyek az ellátórendszerek átalakításával érhetők el - lassabban érnek be, és ez pénzbe kerül. A nyugdíj, a szociális juttatások és a felsőoktatás tekintetében nőnek a kiadások. Az egészségügy és az oktatás szinten marad, a közigazgatás költségeit és bérkiadásait csökkentik - mondta az államtitkár.

A kormány külön terjesztette be a költségvetéssel összefüggő törvénymódosításokat, mert a költségvetés nem tartalmazhat semmilyen más törvénymódosítást az Alkotmánybíróság szerint - ismertette a helyzetet Várfalvy. A jövő évre semmilyen költségvetést befolyásoló adótörvény módosítási javaslata nem volt a kormánynak. Ugyanakkor a közigazgatás átalakítása, az első egészségügyi reform-intézkedések, valamint az oktatási rendszerek átalakítása már érezteti hatását a büdzsében - mondta az államtitkár, ugyanakkor utalt arra is, hogy 2007-ben mér érezhető lesz az NFT II. hatása. Egy hazai forintból egyedül egy forint értéket tudunk létrehozni, de uniós támogatással egy forintból ötöt - jelentette ki a PM államtitkára.

Karácsony Imréné, a PM szakállamtitkára tételesen ismertette a munkavállalókkal és a munkáltatókkal a kormány által a költségvetés kapcsán beterjesztett törvénymódosításokat. A pénzügyi tárgyú törvények végszavazása december 18-án lesz.

Egy ország közszolgáltatásait az állampolgárok fizetik. Egy dologban dönthetünk, hogy melyik generáció fizesse ki - jelentette ki a munkáltatói és a munkavállalói kifogásokra válaszolva Várfalvy István PM-államtitkár. Az állam nem tud terhet viselni, csak beszedi a pénzt és újraosztja - mondta Várfalvy.

Karácsony Imréné válaszában kifejtette, a K+F kedvezmények egyéni képzésekre lebontása kapcsán a munkáltató meg tudja ítélni, hogy befektet-e a dolgozójába, és ehhez adókedvezményt kap. Egyéni jellegű továbbképzés vagy tanulás esetén nem lát okot kedvezményekre a szakállamtitkár. A természetbeni juttatások utáni adó kapcsán a szakállamtitkár elmondta: nem az a célja, hogy csökkenjenek a terhek, hanem az, hogy egyszerűbb legyen az adóztatás. Karácsony Imréné elismerte, hogy az illetéktörény további finomításokra szorul. A PM egyeztetést kezdeményez az elektronikus bevallásról a munkáltatókkal.

Fotó: Fábián Évi
Csizmár Gábor: mindenki fizeti a korkedvezményes nyugdíjat

Csizmár Gábor államtitkár a korkedvezményes nyugdíj kapcsán elmondta: nincs plusz munkáltatói tehernövekedés a javaslatban, ugyanis ezt a terhet ma is fizeti mindenki, csak más formában, hiszen a korkedvezményes nyugdíj most is a költségvetésre terhelődik. Jelenleg nem tehernövelés, hanem átrendezés zajlik. Csizmár elmondta: arra terhelik a nyugdíj terhét, akik a korkedvezményes nyugdíjba menetelre okot adó károsodást nem hajlandó megszüntetni. Csizmár azt javasolta, hogy a gazdasági bizottság hétfőn tekintse át a kérdéseket, hiszen a szerdai kormányülésig van idő módosító indítványokat elfogadtatni. Csizmár Gábor keddre a konvergenciaprogramról is OÉT-ülést hívna össze.

Az elmúlt években végletesen összekuszálódott a munkaerő-piaci alap és a költségvetés viszonya - ismerte el a probléma létét Csizmár Gábor. Ezt a kérdést most nem tudjuk megoldani az államtitkár szerint, de arra ígéretet tett Csizmár, hogy egy adhoc-bizottság megvizsgálja majd a problémát.

Csizmár ugyanakkor a korkedvezményes nyugdíj kapcsán elmondta: meg kell vizsgálni, hogyan lehet a munkáltatókat rávenni az egészségkárosítás megszüntetésére. Amennyiben ez sikerül, akkor megvan a lehetőség arra, hogy más módon oldják meg korkedvezményes nyugdíj kérdését.