A gyógyszerek 45 százalékkal drágulhatnak

Vágólapra másolva!
Akár 45 százalékkal is nőhet jövőre a lakosság gyógyszerkiadása, ha a kormány elfogadja azt a szakértői anyagot, amely tegnap tárcaközi egyeztetésen volt - írja a Világgazdaság. A kormány elsődleges célja ugyanis most a tb-gyógyszerkassza féken tartása, bár hosszútávon a betegek terheinek csökkentését kívánja elérni.
Vágólapra másolva!

Jövőre 40-50 milliárd forint többletterhet jelentene a lakosságnak, ha elfogadják azt a szakértői anyagot, amelyről a lap információi szerint tegnap volt tárcaközi egyeztetés. A 2007-re tervezett 364 milliárd forintos büdzsé túllépését ugyanis a kormány nem tartja elképzelhetőnek, pedig az eredeti tervek szerint az ezt meghaladó összegen osztozna az állam a gyógyszercégekkel.

A gyógyszercégek azonban már a most tervezett költségvetéshez is közel 50 milliárd forinttal járulnak hozzá, így a kormány nem szándékozik újabb adót kivetni rájuk. Eszerint jövőre a betegeknek is mélyebben kell a zsebükbe nyúlni, hacsak nem fogadják el a most készülő alaplistán lévő orvosságokat.

Az alaplistára az összes betegség esetében a kezelésre alkalmas legalacsonyabb, napi terápiás költségű gyógyszerek kerülnének. Az adott gyógyszercsoportba tartozó többi orvosság árához pedig csökkentett szorzószámmal kiszámolt tb-támogatás járna.

A nemrég elfogadott gyógyszer-gazdaságossági törvény kimondja, hogy jövőre megszűnik az ingyengyógyszer - a közgyógyellátottak és a súlyos betegek különkeretes orvosságai kivételével -, az eddig 100 százalékkal támogatott szerek után 300 forintot kell fizetni a betegnek. A Világgazdaság információi szerint azonban szigorúan visszafogják a támogatást, és a lakossági térítési díj növekedésére kell számítani.

Az úgynevezett egészségügyi rendelvényre írt szerek eddigi 90 és 100 százalékos tb-támogatása jövőre több orvosságnál 90, 70 és 50 százalékra csökkenne. Ez 10-15 milliárdos megtakarítást jelentene a biztosítónak. A normatív alapú támogatás szigorítása 35 milliárd pluszbevételt hozhat, ezt például a generikus (lejárt szabadalmi védettségű) orvosságok preferálásával érnék el.

A tervek szerint bevezetnék a folyamatos fixesítést, azaz a betegségek kezelésére alkalmas hatóanyagok, terápiás szerek közül a legolcsóbb árához szabnák a teljes értékű tb-támogatást, ha tehát a beteg ragaszkodna megszokott szeréhez, többet kellene fizetnie. Az új készítmények tb-befogadásánál a bevezető tb-támogatás mértéke csupán 20 százalék lenne, míg 80 százalékot a betegnek kellene fizetnie, ami például a daganat kezelésére való szereknél akár négyezer forint is lehet.