A földrengés százmilliós kárt okozott

Vágólapra másolva!
A legnagyobb biztosítókhoz érkezett bejelentések szerint  a szilveszteri földrengés okozta kár eléri a 100 millió forintot. A legtöbb kárigény az Aegon biztosítóhoz érkezett.
Vágólapra másolva!

A biztosítók kárszakértői január 2-án megkezdték a Gyömrőt és környékét ért 4,1-es erősségű földrengés okozta károk értékelését - írja a Napi Gazdaság. A károk többségét az épületek megrepedése okozta. Az Aegon Magyarországhoz érkezett mintegy 400 kárbejelentés közül a legtöbb Pécelről futott be, a biztosító a feldolgozás jelenlegi szakaszában mintegy 65 milliós kárértéket becsül.

A Generali-Providenciához tegnap, a déli órákig 35 földrengéskárról érkezett bejelentés, míg az Allianz Hungária Biztosítóhoz tegnap kora délutánig 128 kárt jelentettek be. Az Allianz esetében a legtöbb ügyfél budapesti, de Gyömrőről és Pécelről is érkeztek már bejelentések, sőt, az ország szinte minden részéről jelentkeztek már károsultak. A biztosító ez utóbbi bejelentések jogosságát minden bizonnyal alaposabban vizsgálja majd meg a döntéshozatal előtt. Az Allianz az eddigi bejelentések alapján a károkat 29 millió forintra becsüli.

Mint azt az Aegon Magyarországnál elmondták, a társaságok készek arra, hogy külön kárszakértőket csoportosítsanak át a helyszínre. Az ügyfelek kérésére a biztosítók akár kárelőleg fizetését is vállalják, bár a gyorsított kárügyintézésnek köszönhetően, partnereik enélkül is akár egy-két napon belül hozzájuthatnak a kártérítési összeghez.