Heteken belül drágulnak az alapélelmiszerek

Vágólapra másolva!
Néhány héten belül akár 15 százalékkal is megugorhat a baromfihús ára. Drágulnak a tejtermékek és a kenyér is. A legnagyobb vita a pékáruról alakult ki: a Pékszövetség 15 százalékos áremelésről beszél, ám a kereskedők ennek a negyedét is sokallják.
Vágólapra másolva!

Jelenleg az áruházi polcokon és az akciós újságokban az óévi árakat találhatjuk. A beszállítók szerint azonban ez heteken belül változhat, januárban átlagosan négy és tíz százalék között emelkednek majd az alapélelmiszerek árai - írja a Népszabadság. December közepén a Baromfi Terméktanács, a Tej Terméktanács, és a Magyar Pékszövetség ágazatonként eltérő, de az inflációt meghaladó, 8-15 százalék közötti áremelést helyezett kilátásba az év első hónapjaira. Ezt a megugró energia- és munkaerő-költségekkel, a növekvő takarmány- és nyersanyagárakkal indokolták. A kiskereskedők már akkor is vegyesen reagáltak. A többség lényegében kizárta, hogy a közismerten kemény tárgyalópartnernek számító multikon keresztül tudnának verni ilyen mértékű áremelést.

Keresleti piac alakult ki, magyarán több baromfihúst is megvennének, mint ami kikerül a polcokra - összegzi véleményét Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke. A kereskedelmi láncok most viszonylag könnyű tárgyalópartnernek bizonyulnak baromfiügyben, hiszen könnyen áru nélkül maradhatnak. A termelésnek a madárinfluenza utáni - nálunk 30 százalék körüli - visszaesése európai jelenség, a kereskedelmi láncok arra sem számíthatnak, hogy tartósan importtermékkel próbálják letörni az itteni árakat.

Jól járnak viszont a sertéshús kedvelői, mivel a tőkehús ára húsvétig egyáltalán nem változik - jelentette be a Magyar Húsiparosok Szövetsége. A sertéshúsból ugyanis mára túlkínálat alakult ki, jelesül: az utóbbi hetekben drasztikusan esett a félsertés világpiaci ára.

A pékáruk esetében viszont most is áll a vita a beszállítók és a kereskedők között. A pékek tartják magukat a korábban bejelentett, 15-20 százalékos áremeléshez - mondta Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke. A sütödék nehéz helyzetben vannak, többségük bezárhat, ha nem emel árat. Az alapanyagárak drasztikusan emelkedtek - a liszt például augusztus óta több mint ötven százalékkal drágult. (A sütödei költségek emelkedése miatt, tavaly annak ellenére volt veszteséges az ágazat, hogy augusztus-szeptemberben már emelték áraikat 10-15 százalékkal.) A kereskedelmi láncok képviselői viszont kizártnak tartanak egy ilyen mértékű áremelkedést.

Mindehhez hasonlóan a Tej Terméktanács igényeit is túlzónak tartják a kereskedők - a nyers tej átvételi árának emelkedése miatt a tejtermékek 6-8 százalékkal drágulhatnak az első negyedévben. Besenyei Ferenc, a Tej Terméktanács elnökhelyettese úgy véli, legalább 4 százalékos áremelést kell elérniük az első negyedévben. A termelési költségek emelkedése mellett ugyanis 5-6 százalékkal drágult a nyers tej is. Utóbbit pedig a láncoknak is el kell ismerni - tette hozzá.