Könnyebb lesz Ausztriában munkát vállalni

Vágólapra másolva!
Ausztria részlegesen megnyitja munkaerőpiacát, és a holland kormány is lehetővé tenné a 2004-es tagországokból érkezők szabad munkavállalását. Ez utóbbi tényleges hatályba lépéséhez azonban a parlament hozzájárulását is be kell még szerezni.
Vágólapra másolva!

Ausztria részlegesen megnyitja munkaerőpiacát az unióhoz 2004-ben csatlakozott tagországok, valamint Románia és Bulgária állampolgárai előtt. Egyelőre csak néhány hiányszakmában teszik lehetővé a jól képzett külföldi munkaerő beáramlását, az osztrák gazdasági és munkaügyi minisztérium közleménye ezek pontos listáját azonban még nem tartalmazza - olvasható az EU-vonal, a Külügyminisztérium uniós tájékoztató szolgálata honlapján.

A holland kormány szintén lehetővé tenné a 2004-es tagországokból érkezők szabad munkavállalását, a döntés tényleges hatályba lépéséhez azonban parlamenti hozzájárulásra van szükség. Ennek megtörténtéig a korábbi szabályok maradnak érvényben, amely szerint a 10-12-eknek - Ciprus és Málta kivételével - továbbra is munkavállalási engedélyt kell kérniük. Az engedély kiadását megelőzően az eljáró hatóság ellenőrzi, hogy az adott munkakört holland vagy az EU régi tagállamból származó munkavállaló nem tudja-e betölteni. Néhány ágazat és szakma azonban már most is mentesül az általános korlátozás alól. Ezekben a munkaerőpiaci helyzet vizsgálata nélkül, két héten belül kiadják a munkavállalási engedélyt. A gyorsított eljárást a mezőgazdasági szektorban, a belvízi szállításban, a fém- és iparcikk-kereskedelemben (kisméretű fémmegmunkáló ipar), a vágóhidak és halfeldolgozó üzemek, valamint a tudományos kutatás esetében alkalmazzák. Az EU-vonal értesülései szerint tavaly szeptembertől a kiskereskedelmi eladók, acélipari munkások, szociális ellátásban dolgozók, egyes egészségügyi dolgozók, pékek, a távközlési szektor egyes alkalmazottai, vendéglátó ipari dolgozók, szállodai alkalmazottak, valamint a rendőrök számára vált könnyebbé az elhelyezkedés.

Fokozatos a nyitás a többi tagországban is

Svédországban, Írországban és az Egyesült Királyságban hazánk uniós csatlakozása óta engedély nélkül dolgozhatnak a magyar állampolgárok. Angliában azonban a munkába állás tényét 30 napon belül az illetékes belügyminisztériumi hivatalnál regisztráltatni kell. Kétéves türelmi idő eltelte után 2006. májusában Finnország, Görögország, Portugália és Spanyolország, júliusban pedig Olaszország nyitotta meg a munkaerőpiacát az újonnan csatlakozott tagországok munkavállalói előtt. A franciák továbbra is fenntartották az engedély-kötelezettséget, a munkaerőhiánnyal küszködő szakmák esetében (építőipar és közmunkák, vendéglátás, mezőgazdaság, gépipar, ipar, kereskedelem, köztisztaság területén) azonban könnyebbé tették az engedélyhez jutást.

Németország, Belgium, Dánia és Luxemburg továbbra is él a munkaerőpiaci korlátozás lehetőségével, azaz mindhárom ország fenntartja az engedélyre épülő szabályozást. A belgák 2006 május elseje óta a hiányszakmákban gyorsított eljárást alkalmaznak, Dániában ellenben csak teljes munkaidős, az általános bér- és munkafeltételeknek, illetve a kollektív szerződésnek megfelelő foglalkoztatáshoz kérhető engedély. Az EGT-országok közül Norvégia továbbra is engedélyhez köti a magyarok foglalkoztatását. Izland megszüntette a korlátozásokat, de a munkáltató részére bejelentési kötelezettséget írt elő. A 2004-ben csatlakozott uniós tagországok azonban egymással szemben kölcsönösen megnyitották a munkaerőpiacukat.