A megszűnt családi adókedvezmény is érvényesíthető

Vágólapra másolva!
A családi adókedvezményt már csak a legalább 3 gyermeket nevelők érvényesíthetik, a 2006-ról szóló szja-bevallásban azonban még a 2005-ös szabályok szerint jár kedvezmény a tavaly júliusig megszületett gyermek után.
Vágólapra másolva!

Elkezdődött az szja-bevallási szezon, az egyéni vállalkozók február 15-éig kötelesek számot adni a tavaly szerzett jövedelmükről. Az adókedvezmények szinte minden évben változnak, három részes sorozatunkban kiemelünk néhány fontos, illetve átmeneti szabályt, amit érdemes figyelembe venni a bevallás kitöltésekor. Először néhány általános tanácson kívül arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a családi kedvezmény ugyan 2006. január 1-től jelentősen átalakult, az átmeneti szabályok szerint azonban azok is igénybe vehetik, akik jövőre már nem lesznek jogosultak rá.

Az összevont adóalapot csökkentő kedvezmények

Azok, kik az összevont adóalapot csökkentő kedvezmények közül bármelyiket is érvényesíteni kívánják, a 0653-mas bevallás 02. számú lapját kötelesek kitölteni és aláírni. Fontos szabály, hogy ilyen kedvezmény csak az összevont adóalap utáni adó erejéig érvényesíthető. Ezért mielőtt elkezdenénk kitölteni az adóbevallást, érdemes külön számításokat végezni, hogy a különböző jogcímeken összesen mekkora kedvezményt érvényesíthetünk, s ezek közül mennyire nyújt fedezetet a megállapított adónk. Figyelni kell arra is, hogy bizonyos kedvezmények egyrészt jövedelemhez, másrészt összeghatárhoz kötöttek. Amennyiben nem tudjuk az összes kedvezményünket érvényesíteni, akkor érdemes azokat kihagyni, amelyek egyébként visszafizetési kötelezettséggel járhatnak (ilyen lehet például az életbiztosítás kedvezménye, ha nem tartjuk be a 10 éves várakozási időt).

A 2006. január 1-től hatályos szabályozás szerint a családi kedvezmény az eltartottak számától és az adózó jövedelmétől is függ. Az egy- és kétgyermekes családoknál a kedvezményt beépítették a családi pótlékba, így családi adókedvezményt csak azok a családok érvényesíthetnek, akik három vagy több gyermeket nevelnek. A kedvezmény összege pedig eltartottanként 4000 forintra csökkent havonta. Átalakult és bonyolultabbá vált a jövedelemkorlát szabályozása is. Három gyermekes család teljes összegben évi 6 millió forintos jövedelemhatárig veheti igénybe a kedvezményt. Minden további eltartottnál 500 ezer forinttal nő a jövedelemkorlát, 8 millió forintos határig. Amennyiben pedig az éves összjövedelem meghaladja az eltartottak létszáma alapján az adózóra vonatkozó jövedelemkorlátot, akkor a kedvezménynek az a része érvényesíthető, amely meghaladja a jövedelemkorlát feletti összes jövedelme 20 százalékát.

A családi kedvezmény érvényesítése

Akik a 2006-os adóbevallásukban családi kedvezményt kívánnak érvényesíteni, ennek összegét a 0653-02 lap 127. sorában kell feltüntetniük, a 0653-03 lapon pedig nyilatkozniuk kell az eltartottak nevéről és adóazonosító jeléről (vagy személyi azonosító jeléről). Akik pedig születendő gyermekükre is érvényesítik a kedvezményt, a 03-mas lapon nyilatkozniuk kell várandósságukról. Azoknak is a 03-mas lapon kell nyilatkozniuk, akik megosztva veszik igénybe a kedvezményt.

Kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként 4000 forint számolható el családi kedvezményként, feltéve, hogy az eltartottak létszáma az adott hónapban eléri a 3 főt. Az eltartotti létszámba a magzatot is be kell számolni, amennyiben a várandósság kezdetétől számított 91. napot betöltötte. Szintén beleszámítanak a létszámba azok, akiket a családi pótlék összegének a megállapításakor figyelembe vesznek, de rájuk tekintettel családi pótlékot már nem folyósítanak (például nappali tagozatos egyetemisták).

Átmeneti szabályok a 2006-ban született gyermekre

Átmeneti szabály, hogy 2006-ban még érvényesíthető kedvezmény az olyan magzat után is, akire tekintettel a jogosult a 2005. december 31-ig hatályos szabályok szerint családi kedvezményt érvényesíthetett, tehát nem feltétel, hogy legalább három eltartott legyen a családban. A kedvezmény összege pedig születendő gyermekenként és jogosultsági hónaponként az az összeg, amely a jogosultat a 2005. december 31-ig hatályos szabályok szerint megillette. Az átmeneti szabályozás azonban csak addig érvényesül, amíg a gyermek meg nem születik, azaz nem lesz családi pótlékra jogosult.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a családi kedvezmény a gyermek megszületését megelőző hónappal bezárólag a 2005-ben hatályos szabályok szerinti mértékben érvényesíthető akkor is, ha az első vagy a második gyermeket várták. 2005-ben egy eltartottra havi 3000 forint, kettő eltartottra eltartottanként havi 4000 forint, három vagy több eltartottra pedig eltartottanként havi 10 000 forint kedvezmény járt.

Aki az átmeneti szabályok alapján is jogosult a családi kedvezményre, a 03-as lapon a várandóssági nyilatkozat kitöltésekor a várandósság kezdeti időpontjaként azt a 2005-ös napot köteles megjelölni, amelyen a magzat a 91. napot betöltötte. Így azok a szülők, akik 2006-ban első gyermeküket várták, jogosultsági hónaponként 3000 forint családi kedvezményt érvényesíthetek, de a gyermek megszületésének hónapjától ezen a címen már nem jár adókedvezmény. Akik a második gyermeküket várták 2006-ban, jogosultsági hónaponként 4000 forintot (ha ikergyermeket vártak 8000 forintot) érvényesíthettek, a születést követően azonban nem jogosultak kedvezményre. Amennyiben a 2006-ban született gyermek a harmadik kedvezményezett eltartott, akkor rá tekintettel a családi kedvezmény összege jogosultsági hónaponként 10 000 forint volt mindaddig, amíg meg nem született, a két meglévő gyermekre tekintettel pedig havonta 8000 forintot érvényesíthettek eddig az időpontig. A gyermek megszületésének hónapjától a 2006-ban hatályos szabályozás értelmében gyermekenként 4000 forint kedvezmény számolható el.

Váci Tímea