Tízezer munkahelyet szüntet meg a Pfizer

Vágólapra másolva!
Elbocsátja alkalmazottai egytizedét a világ legnagyobb gyógyszergyára, a Pfizer. A piacvezető Amerikában, Németországban, Franciaországban és Japánban zár be üzemeket és kutatóközpontokat. A Pfizer a jó üzleti eredmény ellenére komoly veszteségek elé néz az idei évben, ez indokolja az elbocsátásokat.
Vágólapra másolva!

Tízezer dolgozóját bocsátja el a Pfizer, a világ legnagyobb gyógyszergyártója. A cég dolgozói közel egytizedét teszi lapátra, az USA-ban, Németországban, Franciaországban és Japánban lesznek elbocsátások, a gyártó, és a kutató-fejlesztő egységekből egyaránt. A cég közleménye szerint az elbocsátásokba beleszámolták azt a 2200 amerikai munkahelyet, amelynek megszüntetéséről tavaly döntöttek.

A Pfizer ugyanakkor több mint száz százalékos profitnövekedésről számolt be a 2006-os évre nézve. A cég tiszt haszna 19,34 milliárd dollár volt 2006-ban, szemben az egy évvel korábbi 8,9 milliárd dollárral. A Pfizer azonban ennek ellenére nehéz idők előtt áll: egy sor gyógyszerének szabadalma 2007-ben jár le, és konkurensei valószínűleg elárasztják majd a piacot a Pfizeréhez hasonló készítményekkel. "Komoly kihívások elé nézünk, drasztikusan változó üzleti környezetben" - jellemezte a cég kilátásait Jeffrey Kindler vezérigazgató.

A Pfizer az amerikai piacon egy koleszterin elleni készítményével tartolt, ennek szabványa azonban lejár, így új tablettával kell megjelenniük. A cég 800 millió dollárt ölt egy újabb koleszterin elleni készítményébe, de biztonsági kockázatok miatt nem dobhatják piacra a szert.