Többször drágulhat idén a cigaretta

Vágólapra másolva!
Átlagosan 10-20 forinttal drágul Magyarországon a legtöbb cigaretta, miután tavaly az árverseny miatt elmaradt a drágulás. Idén azonban két ízben is emelik a dohánytermékek jövedéki adóját, így az árak valószínűleg nem most emelkednek utoljára 2007-ben.
Vágólapra másolva!

A magyar piacon kapható cigaretták többsége 10-20 forinttal drágul január-februárban. A gyártók szokásaiknak megfelelően most sem nyilatkoznak az áremelkedéssel kapcsolatban, éppen az éles árversenyre hivatkozva. A drágulás most nem jelentős mértékű, mindössze 4-5 százalékos, azonban az év folyamán várható két újabb jövedékiadó-emelés tovább közelítheti a magyar árakat a nyugat-európai átlaghoz.

A cigarettát terhelő jövedéki adó növelését egy Európai Unióval kötött szerződés írja elő. Ennek értelmében Magyarországnak 2008. december 31-ig egyrészt meg kell valósítania, hogy a jövedéki adó mértéke elérje a cigaretta kiskereskedelmi árának 57 százalékát, másrészt 1000 szál cigaretta összadótartalmának 64 eurót kell kitennie.

Legutóbb tavaly szeptemberben emelkedett, 5,7 százalékkal a cigaretta jövedéki adója, akkor azonban az árverseny és az illegális piac csökkenő, de még mindig erős konkurenciája miatt a gyártók általában "lenyelték" az adóemelést, és nem vagy csak minimálisan emeltek árat. A mostanában tapasztalható drágulást sem kizárólag az adóemeléssel lehet indokolni, hanem az infláció magasabb szintjével is.

Idén áprilisban és szeptemberben két újabb 2,7-2,7 százalékos jövedékiadó-emelés várható, így egy doboz cigaretta ára átlagosan 500 forintra emelkedik. Az adómérték jelenleg ezerszálanként 7240 forint plusz a kiskereskedelmi ár 27,5 százaléka, körülbelül 13 090 forint. Jövőre pedig további, összességében valamivel több mint 10 százalékos adóemelés várható, valószínűleg több részletre osztva.

A magyar cigarettaárakba épített adó mértéke jövő év végére minden bizonnyal eléri a kritériumot, és ez azt is jelenti, hogy az árak is megközelítik az európai átlagot - mondta az [origo]-nak egy neve elhallgatását kérő dohányipari szakember. A fokozatos áremelés mellett azonban most nem csökken a legális piac részesedése, ugyanis a vám- és pénzügyőrség (VPOP) szigorúbb fellépése nyomán (például elkobozható a csempész autója) a csempészet visszaszorult. A kedvező folyamat azonban nem tekinthető lezártnak, a feketepiac ugrásra készen várja a figyelem lankadását - mondta a szakértő. A bizonytalan eredetű termékek mellett az EU-hoz idén csatlakozott két új tag olcsóbb dohánytermékei és a moldáv, ukrán cigi is a csempészek kedvencei közé tartoznak. Bulgáriának és Romániának jelentős dohányipara van, és számukra a jövedéki adószint elérési határideje csak 2009. december 31.