Gyakran csapják be a magyar fogyasztókat

Vágólapra másolva!
Sokkal jobban kell tartanunk attól, hogy megpróbálnak átverni bennünket, mint az Európa nyugati felén élőknek. Az erőszakos báncselekmények ugyanakkor idehaza jóval ritkábbak - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Magyarországon sokkal gyakrabban károsítják meg a fogyasztókat a kereskedők és a szolgáltatók, mint a nyugat-európai országokban - derül ki abból a most közzétett felmérésből, amelyet több közvélemény-kutató cég együttesen készített.

Az EUICS névre keresztelt tanulmányt az EU15-ben, valamint három új tagállamban - Magyar-, Lengyel- és Észtországban - végezték el 2005 folyamán, és az eredmények azt mutatják, hogy 2004-ben a megkérdezettek hány százaléka vált különböző típusú bűncselekmények áldozatává.

A jelentésből kitűnik, hogy hazánkban egy év alatt minden ötödik fogyasztó vált valamilyen csalás áldozatává. Ide tartozik minden olyan eset, amikor valamilyen áru vagy szolgáltatás nem felelt meg az ígértnek, vagy a pénztárnál többet számláztak a feltüntetett árnál. Ennél csak az észteket és a görögöket verik át gyakrabban, míg a nyugat-európai országokban legfeljebb a fogyasztók tizede számolt be hasonló kellemetlen tapasztalatokról.

Ezzel szemben hazánkban erőszakos bűncselekményektől kevésbé kell tartani, mint a nyugat-európai államokban. Szexuális zaklatás a vizsgált országok közül nálunk fordul elő a legritkábban, és a rablások, utcai támadások tekintetében is a legjobbak között vagyunk. Ugyanez vonatkozik az autólopásokra is: hazánkban a megkérdezettek 0,2 százaléka volt áldozata ilyen bűncselekménynek, ennél csak Ausztria büszkélkedhet alacsonyabb mutatóval.