Kisebb profittal számol az Egis idén

Vágólapra másolva!
Bár az Egis Gyógyszergyár Nyrt. 2006/2007-es üzleti évének első negyedének eredményei elmaradtak a várakozásoktól, figyelembe kell venni, hogy azt egyszerre több negatív hatás okozta, ráadásul a tavalyi (bázis) üzleti év a cég történetének legjobbja volt. A gyógyszergyár elsősorban a belföldi piacon mérsékelte várakozásait, ahol a korábbi 10 helyett legfeljebb 5 százalékos  profitnövekedést várnak, ezen kívül a fontos orosz piacon a korábbi 25 helyett most 15 százalékos növekedét várnak - hangzott el az Egis elemzői konferenciáján.
Vágólapra másolva!

Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. 2006/2007-es üzleti évének első negyedében 6 százalékkal csökkent az árbevétel, az üzleti eredmény 6 százalékkal csökkent. Az adózás előtti eredmény 81, az adózott 80 százalékkal lett kisebb. Az új üzleti év első negyedében nem teljesen ilyen kezdésre számítottak sem az elemzők, sem a cég - mondta el dr Marosffy László, az Egis vezérigazgató-helyettese a cég elemzői konferenciáján.

Az eredményt a tavalyi első negyeddel nem lehet összehasonlítani, mivel a különbségnek két fő oka is van. Egyrészt az orosz piacon csökkent a forgalom; másrészt a dollár/forint árfolyam is kedvezőtlenül változott (a dollár-árfolyam 202 forint volt a tavalyi 212 után). Persze a tavalyi üzleti év az Egis történetének legjobbja volt.

A belföldi eredmény a mindenkori harmadik legjobb lett, dacára, hogy kisebb mint a megelőző két negyedben. A magyar gyógyszerpiac termelői áron 513 milliárd forintot tett ki, ami 12 százalékos bővülés; ezen belül az Egis 32,9 milliárd forintos részesedéssel rendelkezik, ami 9 százalékos bővülés (6,4 százalékos piaci részesedés).

Belföldön az árak és támogatások tavaly júliusi változása mellett új szabályok is hatnak 2007-re. Ilyen a gyógyszergazdasági törvény, valamint a kormányrendelet a támogatásról. A gyógyszergazdaságossági törvény (a termékre eső támogatás arányában 12 százalékos befizetés) az Egisnek mintegy 2,4 milliárd forintos befizetést jelent 12 hónapra, míg a regisztrációs díj orvoslátogatókra félmilliárd forintos tétel 12 hónapra. A tb kassza éves hiányának fedezése az Egisnek 2,5 milliárd forint pluszkiadást jelent 12 hónapra. Ezek a tételek azonban az első negyedben még nem hatottak, ezért az üzleti évben a 12 havi hatásnak csak 3/4-e érvényesül.

Az exportban legjelentősebb oroszországi piacról elmondható, hogy a jóléti támogatási rendszerben (DLO) értékesített gyógyszerek forgalma jelentősen csökkent (3,1 millió dollárról 368 ezer dollárra), a rendes piacon pedig 6 százalékot emlekedett. Így a teljes orosz export 8 százalékot csökkent. A jóléti rendszerben a tavalyi értéket idén valószínűleg nem lehet tekjesíteni, aminek több oka is van (kimerült a kassza, a támogatás elcsúszott a drága gyógyszerek felé). Mindezek ellenére a DLO-rendszer megmarad, még ha nem is lesz dinamikus bővülés: a cég úgy kalkulál, hogy idén a tavalyi DLO-forgalom felét fogják elérni. A régióban a többi országban különféle okok miatt nem nőtt a kívánatos mértékben az export-értékesítés. Összességében a volt Szovjetunió régiójában ezért a korábbi 25 százalékos növekedési célt 15 százalékra módosították.

Kelet-Európában az éves előirányzott cél 15 százalékos bővülés, ami tarthatónak tűnik, bár az elmúlt negyedben csak 11 százalékos növekedés volt. A lengyel piacon aktuálisan 11 százalékkal lett kisebb az export-értékesítés, mint a bázis-időszakban, de ez egy elég nehezen követhető, trend nélkül váltakozó piac, ahol a továbbiakban növekedést várnak. A cseh és szlovák piacon 17, illetve 10 százalékos növekedést tudtak produkálni, ami tekintettel a versenyre jónak számít. A balti államok, Románia és Bulgária piacán jelentős növekedést realizáltak.