Áprilistól szigorodik a közpénzügyi ellenőrzés

Vágólapra másolva!
Az állami pénzügyek tervezésére és ellenőrzésére a jelenleginél jóval transzparensebb, a kiadások kordában tartására erősebb garanciákat nyújtó közpénzügyi javaslatcsomag várhatóan március végére, április elejére készül el.
Vágólapra másolva!

.A koncepció kidolgozása előrehaladott állapotban van - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke. A javaslatok alapján új szemlélet honosodna meg a költségvetési tervezésben: megkezdődne az áttérés a szabályalapú tervezésre. A mostani, az intézményi struktúrákra alapozó tervezés helyett a feladatok számbavételéből indulna ki a munka, és e szerint állapítanák meg a forrásokat. Az elnök szerint a szabályalapú tervezésnek egy másik lényeges jellemzője a masszív garanciarendszer, ami nem engedi a költségvetési korlátok átlépését. A jogszabályokkal körülbástyázott garanciát azonban nemcsak a folyó pénzügyekre, hanem már a tervezési folyamatokra is kiterjesztenék - olvasható a Napi Gazdaságban.

Ahhoz, hogy ezek az elvek érvényesülni tudjanak, Kovács Árpád szerint az alkotmány módosítására is szükség lesz, ezért fontosnak tartja, hogy ebben az ügyben is jöjjön létre konszenzus a kormánypártok és az ellenzék között.

A tavasz táján elkészülő koncepcióban azt is áttekintik, hogy mely javaslatok alkalmazhatók a leghamarabb. A szabályalapú tervezésbe illeszkedő elemek mindazonáltal már megjelentek a költségvetési politikában. Ez évtől forrásaik egy részéhez csak akkor juthatnak a költségvetési intézmények, ha év közben tartani tudják előirányzataikat, amelyet negyedévente ellenőriz a Pénzügyminisztérium. Hasonló célt szolgál az állami társaságok eladósodásának határt szabó jogszabály, valamint az az intézkedés, amely ezentúl nem teszi lehetővé deficites elsődleges (vagyis a kamatkifizetések nélkül számolt) egyenleg elfogadását.

Kovács Árpád indokoltnak nevezte, hogy a közpénzügyekről az alkotmány - ahogy szinte kivétel nélkül minden uniós tagállamban - önálló fejezetben rendelkezzen. Az elnök szerint az alkotmány szintjén meg kell jelennie a költségvetés-készítés legfontosabb elveinek: az átláthatóságnak, az elszámolási felelősségnek, a részletesség és a teljesség követelményének. A változások egyik kézzelfogható eleme lenne, ha az alkotmány azt is rögzítené: a törvényekben foglalt állami feladatok teljesítésének fedezetét a költségvetésben biztosítani kell. Ennek teljesülését a költségvetési törvény elfogadása előtt az ÁSZ, a parlament döntése után, a törvény aláírása előtt pedig az államfő ellenőrizhetné.