Egymillió forintos bírságot kapott a MÁV

Vágólapra másolva!
A motorolaj beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárás jogszerűtlensége miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság egymillió forintra bírságolta a MÁV-ot.
Vágólapra másolva!

A MÁV menet közben lényegesen módosította a motorolaj beszerzésére szóló, hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást, ezért a Közbeszerzési Döntőbizottság egymillió forintra bírságolta a vasúttársaságot, és megsemmisítette az ajánlattételi felhívást, valamint az azt követő döntéseket. A határozat a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A MÁV a múlt év szeptemberében indított nyílt közbeszerzési eljárást 300 ezer kilogramm dízel motorolaj és 35 ezer kilogramm automata hajtóműolaj beszerzésére. A feltételek között szerepelt az is, hogy a megajánlott kenőanyagot legalább egy éven át kötött pályás dízelmotoros vontató járművekben kellett használni. A másik feltétel az volt, hogy ha a nyertes más olajat ajánlott, mint amilyet a MÁV jelenleg használ, akkor 50 millió forintos felelősségbiztosítást kell kötnie 15 napon belül.

Az október 31-i határidőre egyedül a Mol tett ajánlatot. A hajtóműolaj szállítását el is nyerte, de a motorolajat drágábban ajánlotta, mint amennyi pénze a MÁV-nak volt. A MÁV erre hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást kezdeményezett, amire meghívta a Molon kívül az összes nagy olajforgalmazót (többek között: Exxon, OMV, Shell). A feltételek azonosak voltak, mint a nyílt eljárás során megfogalmazottak, de menet közben módosított azokon a MÁV. (Bármilyen dízelmotort elfogadott referenciának, amelyben egy évig használták a megajánlott olajat.)

A hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás felhívását meg kell küldeni a Közbeszerzési Döntőbizottság elnökének, aki megvizsgálja, hogy az megfelel-e a közbeszerzési törvény előírásainak. A módosítás nem fért bele a jogszerűségbe, mivel az alapján már a nyílt eljárásra is sokkal többen adhattak volna be ajánlatot. Ezért a Döntőbizottság megsemmisítette az ajánlattételi felhívást, valamint az azt követő döntéseket, és egymillió forintra bírságolta a MÁV-ot.