Várakozások fölött nőtt az infláció

Vágólapra másolva!
Éves összevetésben 7,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak januárban. A KSH közleménye szerint decemberhez képest 1,2 százalékos a drágulás. Az elemzők alacsonyabb értékekre számítottak előrejelzéseikben.
Vágólapra másolva!

A fogyasztói árak az idén januárban 1,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 7,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. Az elemzők tavaly januárhoz viszonyítva 7,5 százalékos, míg decemberhez képest 1 százalékos drágulást vártak.

Januárban az "alapdrágulás", a maginfláció 5,6 százalék volt éves és 0,1 százalék havi összehasonlításban. Decemberben az infláció 6,5 százalék volt. A fogyasztói árak tavaly januárban 0,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 2,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - írja jelentésében a KSH.

Egy év alatt az élelmiszerek árai átlagosan 13,1 százalékkal emelkedtek. Leginkább az idényáras élelmiszerek drágultak (28,4 százalék), a kenyér 16,2 százalékkal lett drágább. A háztartási energia átlag 22,7 százalékkal drágult, ezen belül a távfűtés ára emelkedett leginkább - 40,8 százalékkal - a vezetékes gáz 30,1 százalékkal lett drágább. A tartós fogyasztási cikkek átlagban csak egy százalékkal drágábbak, mint egy évvel ezelőtt.

Az Európai Unión belül a decemberi éves összevetésű 6,6 százalékos infláció az egyik legrosszabb adat. Magyarország mögött csak Lettország van, 6,8 százalékkal. Bulgária 6,6 százalékos inflációt produkált decemberben éves összevetésben. Románia 4,9, Litvánia 4,5 százalékos inflációval előzi meg Magyarországot az euró-aspiránsok közül.

"Általános volt a drágulás" - értékelte az inflációs adatot Barcza György az ING Bank makroelemzője az [origo]-nak. Barcza szerint nem volt akkora az eltérés az előrejelzések, és a KSH adata között, hiszen a Reuters 7,5, míg a Bloomberg 7,7 százalékra becsülte a januári inflációt.

Barcza György szerint az infláció úgy tűnik a pesszimista pályát követi. Az elemző szerint az infláció februárban kilenc százalék fölött tetőzik majd, az első félévben pedig átlagosan nyolc százalék körül marad. Barcza elmondta: a kormány túl optimista volt a 6,5 százalékos éves inflációs előrejelzéssel, és valószínű, hogy az MNB 6,8 százaléka sem teljesül majd. Az elemző szerint, bár a második félévben jelentősen csökken majd az infláció, az éves átlag így is 7-7,5 százalék közé várható.