Autóexport adja a magyar kivitel ötödét

Vágólapra másolva!
A magyar autóipar harmadával növelte exportját 2006-ban. Az autógyártók 2007-ben újabb rekordra készülnek: 275 ezer autót terveznek gyártani. A legfontosabb célpont Németország: itt talál gazdára az autóipar termékeinek több mint fele.
Vágólapra másolva!

A tavalyi rekordok megdöntésére készül a magyar autóipra. A százezer főt foglalkoztató iparág tavaly 190 ezer autót, és 2,3 millió motort gyártott, ez 32 százalékos növekedés az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. Az export összesen 2600 milliárd forintot tett ki, ez a teljes magyar kivitel 18 százaléka volt - írja a Népszabadság.

A legfontosabb célország továbbra is Németország, ahová a termékek 46 százalékát szállították. A második legfontosabb Csehország, a harmadik pedig Spanyolország, egyaránt 150 milliárd forint körüli exportértékkel. A motorkivitel meglódulása miatt duplázódott a kivitel Kínába és Szlovákiába, a Lengyelországi kivitel pedig közel négyszeresére nőtt.

A legjelentősebb exportőr az Audi Hungaria, amely száz százalékban kivitelre gyárt. A kisebb volumenű Rába exportja 6,6 százalékkal nőtt. A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemében 164 ezer autó készült, ezek többsége Nyugat-Európába került, de egyre több Suzukit vásárolnak Magyarország szomszédai is.