Felfelé módosult az EU növekedési terve

Vágólapra másolva!
Várhatóan a korábban jelzett 2,4 százalék helyett 2,7 százalékkal bővülhet idén az Európai Unió gazdasága. Az unió külkereskedelmi hiánya ugyanakkor másfélszeresére nőtt 2006-ban, főleg az energiaárak miatt.
Vágólapra másolva!

Felfelé módosította pénteken az Európai Bizottság az Európai Unióban idén várható gazdasági növekedés ütemét, egyszersmind lefelé módosította az inflációt a kőolaj árának csökkenése miatt. A bizottság előrejelzése szerint az euróövezet országaiban a növekedés idén 2,4 százalék körül várható, ami elmarad ugyan a tavalyi 2,7 százalékos ütemtől, de nagyobb lesz a bizottság által tavaly novemberben jósolt 2,1 százaléknál.

Az inflációt 1,8 százalék körül várja a bizottság a korábban előre jelzett 2,1 százalék helyett, illetve a tavalyi 2,2 százalék után.

Az Európai Unió egészében 2,7 százalékos növekedés várható, tavaly novemberben még csak 2,4 százalékost jósolt a bizottság. Tavaly 2,9 százalék volt a növekedés a 25 tagországban. Az inflációt 2 százalék körül várják a tavalyi 2,2 százalék után.

Az energiakereskedelem növelte a deficitet

Az eurózóna tavalyi külkereskedelmi deficitje 8,2 milliárd euró körül lehetett, tette közzé becslését pénteken az EU statisztikai hatósága. Ezt az általa decemberre becsült 2,5 milliárd eurós hiányadat alapján tették közzé. 2005 decemberében a zóna külkereskedelmi negatívuma 1,1 milliárd euró lett.

Az EU 25 tagállamának együttes tavalyi hiánya - előzetes becslés alapján - tavaly 172,6 milliárd euró volt, 2005-ben ez a hiány 111,8 milliárd eurót ért el.

Az EU decemberi kereskedelmi hiányára az Eurostat 7,3 milliárd euró közölt, ugyancsak előzetes becslésként. E szerint az uniós deficit 2005 decemberéhez képest mérséklődött, akkor 9,6 milliárd euró volt.

Az EU, illetve az eurózóna deficitje elsősorban az energiakereskedelmi mérleg nagy hiányából ered. A feldolgozott termékek kereskedelmében viszont évről évre jelentős többlete képződik.