Vágólapra másolva!
Tavaly a bruttó átlagkeresetek összességében 8,1, a nettó átlagkeresetek 7,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 3,9 százalékos növekedése mellett - 3,5 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban 2006-ban átlagosan 2 millió 790 ezer fő volt.

A reálkereset 2006. január-novemberben - 3,7 százalékos fogyasztóiár-index mellett - 3,6 százalékkal nőtt, a bruttó átlagkereset 7,7 százalékkal, a nettó átlagkereset 7,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Tavalyelőtt, 2005-ben a reálkereset - a fogyasztóiár-index 3,6 százalékos növekedésével - 6,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 8,8 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 10,1 százalékkal haladták meg a 2004. évit.

2006-ban a költségvetési szférában 2,2 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban, a versenyszférában pedig 0,6 százalékkal nőtt a létszám.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 171 200 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 162 400 forintot kerestek. A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 193 900 forint volt.

A 2006-ban a versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 9,3, a költségvetési szférában dolgozóké 6,4 százalékkal haladta meg az előző évit, ez nemzetgazdasági szinten 8,1 százalékos növekedés. A nettó keresetek átlagosan 7,5, a költségvetés területén 6, a versenyszférában 8,5 százalékkal emelkedtek.

Az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék emelése szeptembertől kezdődően mérsékelte a nettó kereset növekedésének dinamikáját.

Éves szinten a nemzetgazdasági havi nettó átlagkereset 110 900 forintot tett ki, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 81 800, a szellemi foglalkozásúaké 144 200 forint volt.

A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 180 300 forint volt, 8,2 százalékkal magasabb, mint a 2005. évi. A munkajövedelem kereseten felüli része 2006-ban átlagosan 5 százalék volt.