Nem kap sok esélyt a német feketegazdaság

Vágólapra másolva!
Németországban valamivel kiegyensúlyozottabb a közteherviselés, mint Magyarországon, ami persze nem jelenti azt, hogy az adófizetők időnként ne próbálnának kibújni kötelezettségeik alól. Németországban a feketegazdaság arányát a GDP 15 százalékára teszik.
Vágólapra másolva!

A német adótörvények azonban ezt egyrészt kevéssé teszik lehetővé, másrészt törekednek arra, hogy ne csak a bérből és fizetésből élő középosztályt sarcolják meg - olvasható a Népszabadságban.

A 82 milliós Németország - a magasabb munkanélküliség dacára - jobb foglalkoztatási mutatókkal rendelkezik, mint Magyarország. A 42,5 millió munkaképes lakosból 39 millió dolgozik, ebből 34 millió munkavállaló, 4,3 millió önálló tevékenységet folytat vagy vállalkozó - derül ki a pénzügyminisztérium statisztikájából.

Személyi jövedelemadó-bevallást 27 millióan nyújtanak be - ami persze nem azt jelenti, hogy a többiek nem adóznának. Házaspárok esetében például lehetséges közös adóbevallást kitölteni: ez különösen akkor éri meg, ha például a férj jóval többet keres, mint a felesége - így az adó jóval alacsonyabb.

Mivel hivatalos minimálbér nincs, nem lehet arra bejelenteni a munkavállalókat. Adót évi 8100 eurós jövedelem fölött mindenkinek kell fizetnie, igaz, a sávok sokkal differenciáltabbak, mint Magyarországon. Hasonlóan sok viszont a kedvezmény - egy 27 ezer eurónyi éves összjövedelemmel rendelkező kétgyermekes család például gyakorlatilag nem fizet adót (pontosabban amit befizet, azt gyerektámogatás címén vissza is kapja).

Az átlagkereset egyébként évi bruttó 26 000 euró, ebből 36 százalékot visz el az állam: 15,5 százalék a jövedelemadó, 21 százalék a társadalombiztosítási járulék. A legalacsonyabb jövedelemadó-kategória 15, a legmagasabb 42 százalékos, de idéntől a leggazdagabbak már 45 százalékkal adóznak. Igaz, csak 250 ezer euró fölötti éves jövedelemtől (ha házasok, 500 ezertől). A vállalkozások arányait tekintve itt is kevesebbet utalnak a szövetségi kasszába, ám magas helyi adót is kell fizetniük.