Bevásároltak éves matricából a fuvarozók

Vágólapra másolva!
Idén januárban csaknem 200 ezerrel több, egymilliót meghaladó autópálya-matricát adtak el, mint 2006 első hónapjában, s az ebből származó bevétel is ugyanilyen mértékben, vagyis 24 százalékkal emelkedett, így a befolyt összeg megközelítette a 9,7 milliárd forintot - mondta el Winkler-Virág András, az Állami Autópálya Kezelő Zrt. kommunikációs igazgatója.
Vágólapra másolva!

Az éves matricák közül a D4-es (vagyis a 12 tonnát meghaladó, nehéz-tehergépjárművekre vonatkozó) növekedése volt a legméretesebb, amíg ugyanis tavaly az első hónapban mintegy hétezret vásárolták, idén több mint 9 ezer fogyott. Az ebből származó bevétel pedig csaknem 50 százalékkal gyarapodott, amiben szerepe volt annak, hogy idén ennek a vignettatípusnak az ára emelkedett a legjelentősebben - írja a Napi Gazdaság.

Az egynapos D4-es matrica értékesítéséből származó bevétel növekedése még kiemelkedőbb: 2006 januárjához képest idén megduplázódott a bevétel, miközben az értékesített darabszám 37 százalékkal nőtt. A havinál 39 százalékos bővülés volt tapasztalható. A nehéz-tehergépjárművekre érvényes matricák közül csupán a heti iránt mérséklődött valamelyest a kereslet.

A személyautókra érvényes matricák körében továbbra is népszerű a négynapos, ezekből idén, az első hónapban 28 százalékkal adtak el többet, mint egy évvel korábban, s miután itt nem volt érzékelhető árváltozás, ennek értékesítéséből befolyt pénz is ilyen mértékben emelkedett. A növekedésben bizonyosan közrejátszott a szokásosnál melegebb időjárás, hideg teleken ugyanis érzékelhetően csökken a forgalom (a benzinfogyasztás éves alakulása legalábbis erre utalt a korábbi években).

Fuvarozó cégek beszámolói alapján arra a következtetésre lehet jutni, hogy takarékossági okból a vállalkozók - biztos, ami biztos alapon - inkább még januárban megvették flottájukra az éves bérleteket, mintsem azt kockáztassák, hogy év közben kelljen alkalmazkodniuk a változó szabályozáshoz.

A Farkas-transz Szállítási Kft. mind a 44 járművére éves matricát vásárolt, amire 5-6 milliót volt kénytelen kiadni. Tóth Ákos, a cég fuvarszervezője elmondta, másképp szervezték volna a matricavásárlást , ha többet tudnak a kormány várható döntéseiről - vagyis, hogy a jelenlegihez képest mekkora úthálózatra terjeszti ki a vignettával való közlekedést. A tervezetről azonban semmilyen információval nem rendelkeztek.

Néhány évvel ezelőtt még minden járművükre vásároltak matricát, de az utóbbi két évben csak azokra a kocsikra, amelyekre feltétlenül indokolt volt, a többivel pedig igyekezték elkerülni a fizetős utakat - vagy, ha azt mégsem sikerült, akkor napijegyet váltottak.