Az RWE 72,6 százalékkal növelte profitját

Vágólapra másolva!
A legnagyobb német áramtermelő, az RWE energiavállalat 3,85 milliárd eurós adózott eredményt jelentett tavalyról, 76,2 százalékkal többet a 2005-os 2,231 milliárdnál. A cégnél az első félév után 40 százalékos, a tavalyi év elején még csak 10 százalékos növekedést reméltek.
Vágólapra másolva!

Az adózott eredményt főleg egyszeri tételek gyarapították, köztük 700 millió eurós könyv szerinti tőkenyereség a brit Thames Water vízszolgáltató eladásából, és 600 millió euró a hazai vállalati adókedvezményből. Ennek megfelelően idén az adózott eredmény csökkenésére számítanak, habár a bevétel és az üzemi eredmény tovább nőhet, ez utóbbinál 10 százalékos gyarapodásra számítanak.

Egyszeri tételek nélkül az adózott eredmény 9,3 százalékkal 2,47 milliárd euróra nőtt 2,257 milliárdról.

Az üzemi eredmény 13,8 százalékkal 6,11 milliárd euróra emelkedett 5,37 milliárdról. Eredetileg az üzemi eredmény 5-10 százalékos növekedésére számítottak a cégnél, azzal, hogy a felügyeleti intézkedések 750 millió eurós kiesést okozhatnak már a tavalyi, 2006-os évben. A német szövetségi áramhálózat-felügyelet a nyáron elrendelte, hogy az RWE és a többi közszolgáltató csökkentse az áram- és gázelosztó hálózatához való hozzáférés díjait a versenytársak számára. A hálózatüzemeltetésből az RWE bevétele 2005-ben 5 milliárd euró körül volt.

A bevétel 12 százalékkal 44,26 milliárd euróra gyarapodott a 2005-ös 39,49 milliárdról, nagyrészt az áram árának emelése miatt, habár tavaly - a szélsőséges időjárás miatt - a kereslet is jobban nőtt az év nagyrészében, mint a korábbi években. Az utolsó negyedévet még nem részletezték; az első háromnegyed évben Németországban 1 százalékkal nőtt az áramfogyasztás, 3 százalékkal a gázfogyasztás. Szlovákiában, Lengyelországban és Magyarországon több mint 3 százalékkal nőtt az áramfogyasztás és még nagyobb ütemben a gázfogyasztás, az időközi beszámoló szerint. A gáz nagykereskedelmi ára átlagosan 40 százalékkal nőtt Közép-Európában.

A csoport az első kilenc hónapban 229,4 milliárd kilowattóra áramot adott el, 4 százalékkal többet az egy évvel korábbi 220,6 milliárdnál. Földgázból 262 milliárd kilowattórának megfelelő mennyiséget értékesítettek, 7 százalékkal többet az egy évvel azelőtti 246 milliárdnál.

Az RWE csak kis felvásárlásokat tervez az után, hogy a brit Thames Water vízszolgáltató részleget, profiltisztítás végett, tavaly októberben eladta a Kemble Water Ltd.-nek 7,1 milliárd euróért. Ez 700 millió euró könyv szerinti nyereséggel toldotta meg a tavalyi eredményt.

Az RWE el akarja adni az Egyesült Államok-beli American Water részlegét is, de inkább tőzsdei kibocsátással, mintsem közvetlen értékesítéssel.

Az RWE a két vízügyi szolgáltatót 2000-ben, illetve 2001-ben vette meg - velük nagyságra a világ harmadik vízszolgáltatója lett - 7,1 milliárd, illetve 4,5 milliárd euróért.

Magyarországon az RWE-nek részesedése van a Mátrai Erőmű Rt.-ben - annak két blokkját 2012-ig 440 megawatt kapacitású újra cserélik mintegy 200 milliárd forint költséggel, egy másik, már megkezdett beruházással a jelenlegi széntüzelésű blokkokat gázturbinával integrálják 20 milliárd forintért, ezzel idén a kapacitások 12 százalékkal 930 megawattra, 2012-re 1176 megawattra nőnek -, az Elműben, az Émászban, a Fővárosi Gázművekben, a Ddgáz Rt.-ben, a TI-gázban, a hozzá tartozott Thames Water - a világ harmadik számú vízszolgáltatója - révén a Fővárosi Vízművekben és a Fővárosi Csatornázási Művekben, és üzemeltet egy Hochtief-leányvállalatot is. A magyar árampiacon a német E.ON és az RWE részesedése közel 90 százalékos.

Az RWE a német piacon kívül főleg Nagy-Britanniában tevékenykedik az energiapiacon - 2002. májusban 8,3 milliárd euróért megszerezte a legnagyobb brit energiaszolgáltatót, az Innogyt -, továbbá Csehországban - ott a nagyságra harmadik áramszolgáltató az E.ON után -, és Magyarországon, Hollandiában, Lengyelországban és Szlovákiában is vannak érdekeltségei, az áramon kívül a gáz- és a vízszolgáltatásban is.

Az RWE Németországban a legnagyobb áramtermelő 32 százalékos piaci részesedéssel és a második gázszolgáltató az E.ON, a legnagyobb európai tőzsdei közüzemi szolgáltató mögött. Európában tőzsdei értékre a negyedik közüzemi szolgáltató az RWE.

Erre az évre az üzemi eredmény 5-10 százalékos növelését, az adózott eredmény 10-20 százalékos gyarapítását tervezik.