Bankkártyával is lehet fizetni a McDonald's-ban

Vágólapra másolva!
Ami korábban csak némely nyugat-európai városban volt elérhető, az ma már Magyarországon is valósággá válik: bankkártyával is fizethetünk a Big Macért a McDonald's-ban.
Vágólapra másolva!

A korábban a kártyás fizetésektől a magas költségekre hivatkozva elzárkózó gyorsétteremlánc most még teszteli a plasztikkal való fizetést, s egyelőre üzletei tizedében, hét budapesti és három vidéki helyszínen van mód arra, hogy a számlát plasztikkal egyenlítsük ki. A pilot projektet a McDonald's a legnagyobb hazai elfogadóhálózatot működtető bankkal, az OTP-vel kezdte meg - értesült a Napi Gazdaság. A forgalmi adatok ismeretében később születik döntés a kártyaelfogadás teljeskörűvé tételéről.

A McDonald's döntésével újabb fal dől le a hazai bankkártya-elfogadás előtt. Korábban a Metro áruházlánc dacolt rendkívül sokáig a kártyaelfogadással, mondván: árrése nem teszi lehetővé a kereskedői jutalék kigazdálkodását a kártyás fizetéseknél. Először egyáltalán nem lehetett plasztikkal fizetni a cash and carry áruház egységeiben, majd az OTP Bank-pont jelzéssel ellátott plasztikokkal nyílt módjuk a fizetésre, sőt ilyen plasztikból co-branded kártyát is kibocsátottak. A teljes körű kártyaelfogadás 2005. december elsejétől vált lehetővé, s az előzetes várakozásokat meghaladó sikereket hozott.

A nyugat-európai statisztikák szerint a gyorséttermek és bárok egyre jelentősebb arányt képviselnek a kis összegű kártyás fizetéseken belül; persze tőlünk nyugatabbra az átlagos költés lényegesen magasabb a hazainál, az Egyesült Királyságban például 15 fontot hagy egy vásárló a gyorséttermi pultnál.