Idén továbbadják a Budapest Airportot

Vágólapra másolva!
A BAA-t korábban felvásárló Ferrovial adósságai csökkentése érdekében megválik egyes érdekeltségeitől. Ferihegy esetében a vevő köteles átvállalni a fejlesztési és egyéb kötelezettségeket, amelyek összesen mintegy 65 milliárd forintról szólnak a következő öt évre.
Vágólapra másolva!

Még idén eladja a Budapest Airportban (BA), továbbá a nápolyi és sydney-i repülőtér-üzemeltetőben meglévő részesedését a spanyol Ferrovial csoport - erősítette meg tegnap Nicolás Villén pénzügyi vezérigazgató-helyettes. Az ibériai társaság már tavaly jelezte, hogy megválik az általa megvásárolt brit BAA Anglián kívüli érdekeltségeitől. A három cég eladásából befolyó közel tízmilliárd eurót az adósságszolgálatra fordítják - írja a Világgazdaság.

A BAA 2005 végén vette meg 464,5 milliárd forintért a BA 75 százalékát és az üzemeltetési jogot; a tulajdonosi és az üzemeltetési jogot egy holding cégen keresztül gyakorolták. Tavaly nyáron a spanyolok felvásárolták a brit céget, majd az angolok közölték a Pénzügyminisztériummal, hogy a német Hochtief vezette konzorciumnak eladják a holdingcéget. Jogilag nem szólhat bele a magyar állam abba, hogy a holding gazdát cserél-e vagy sem, ugyanakkor Veres János pénzügyminiszter nyilvánvalóvá tette: a potenciális vevő köteles átvállalni a privatizációs szerződésben rögzített beruházásra, fejlesztésre, növekedésre és munkavállalói jogokra vonatkozó kötelezettségeket. Összesen 65 milliárd forintos fejlesztésről van szó, öt év alatt. A németek még ősszel kijelentették, hogy hosszú távú beruházásokat terveznek.

Egyelőre nem tudni, hogy a spanyolok magyar érdekeltségéért mennyit fizet majd a Hochtief, az Europa Press szerint 1,93 milliárd euró a vételár. Az Európai Bizottság mint versenyfelügyelet egyébként már tavaly december 19-én a maga részéről jóváhagyta a Ferrovial és a Hochtief közötti ügyletet.

A spanyol csoportnak nagyon jól jött a BAA és az összes érdekeltsége, ez kiderül a tegnap nyilvánosságra került tavalyi pénzügyi teljesítményből is: a 2005-ös 415,9 millió euróval szemben tavaly 1,43 milliárdos adózott nyereséget ért el a csoport. A bevétel 49 százalékkal, 12,35 milliárd euróra emelkedett a 2005-ös 8,32 milliárdról. Tovább javított a helyzeten, hogy év vége felé bizonyos más részesedésektől is megváltak.

A Ferrovial tartozása azonban 32 milliárd euróra ugrott a BAA tavaly nyári megszerzése miatt. Ezt az adósságot szeretnék csökkenteni a részesedések eladásával.