A legnagyobb európai távközlési vállalat, a Deutsche Telekom - a Magyar Telekom tulajdonosa - csütörtökön 3,165 milliárd eurós adózott eredményt jelentett tavalyról, 43,4 százalékkal kevesebbet a 2005-ös 5,589 milliárdnál. A társaság az idei évre is gyenge eredményt vár.
![Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0702/20070213telekom1.jpg)
Az első háromnegyed évben az adózott eredmény gyorsuló ütemben, de átlagosan csak 12,3 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest, az utolsó negyedévben azonban már 898 millió eurós hiány volt az egy évvel azelőtti 991 milliós többlet helyett, mert az utolsó negyedévre számolták el a 2008-ig tartó, 32 ezres munkahely-leépítés eddigi költségének túlnyomó részét.
Az egyszeri hatás nélkül is 17,5 százalékkal csökkent a profit, mert az évet a német piac határozott gyengülése jellemezte a nagy verseny és a kényszerű árcsökkentések miatt. Még a mobil és a szélessávú szolgáltatás bevétele is visszaesett Németországban 4,7 százalékkal, illetve 6,1 százalékkal, annak ellenére, hogy az ügyfélszám mindkét területen jócskán gyarapodott.
Tavaly a pénzforgalmi többlet egyszeri tételek nélkül 6,2 százalékkal 19,434 milliárd euróra csökkent a 2005-ös 20,279 milliárdról. Egyszeri tételekkel együtt 18,9 százalékos volt a visszaesés. A teljes bevétel 2,9 százalékkal 61,347 milliárd euróra nőtt a 2005-ös 59,604 milliárdról. A Deutsche Telekom adóssága 39,555 milliárd euró volt az év végén, 2,4 százalékkal több az egy évvel korábbi 38,639 milliárdnál.
A negatív hírre a társaság papírjai esni kezdtek a német tőzsdén.
A külföldi üzlet azonban ütemesen fejlődött tovább, írták a csütörtöki beszámolóban. A német piacon 5 százalékkal 32,5 milliárd euróra csökkent, külföldön 13,6 százalékkal 28,9 milliárd euróra nőtt a bevétel.
Bonyodalmakra utal, hogy az Európai Bizottság hétfőn pert indított a német kormány ellen, mert felszólítás ellenére eddig nem változtatta meg azokat a törvényeket, amelyek több területen monopóliumot tesznek lehetővé a német piacon a Deutsche Telekomnak. A törvény alapján a Deutsche Telekom egyelőre távol tarthatja a konkurenciát a tervezett optikai szálas, széles sávú internethálózatától, és a vezetékes telefonvonalaitól is.
Az [origo] kiadója a T-Online, amely a Magyar Telekom csoport tagja.
(MTI)
Milyen esetekben lehet elállni a távollévők között létrejött szerződésektől?
Figyelemmel a nagymértékű kockázatra, a távollévők közötti szerződések jogosultjainak védelme érdekében kormányrendelet biztosítja a fogyasztó jogosultságát arra, hogy ...
Milyen esetekben lehet elállni a távollévők között létrejött szerződésektől?
Figyelemmel a nagymértékű kockázatra, a távollévők közötti szerződések jogosultjainak védelme érdekében kormányrendelet biztosítja a fogyasztó jogosultságát arra, hogy ...
Milyen esetekben lehet elállni a távollévők között létrejött szerződésektől?
Figyelemmel a nagymértékű kockázatra, a távollévők közötti szerződések jogosultjainak védelme érdekében kormányrendelet biztosítja a fogyasztó jogosultságát arra, hogy ...
Fújdogál Orbán keleti szele
A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Valóban kizárta a jogalkotó a jogorvoslat lehetőségét a rezsicsökkentés ügyében?
A földgázelosztók első fokon megnyerték a rezsicsökkentéssel kapcsolatos pereket, amelyre reagálva a kormány előbb kizárta a "Tranzakciós díj", a "Robin Hood adó" és a ...
Egy év után újra nő a magyar gazdaság
Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
D.A.S. JogSzerviz: bizonyos időszakokban munkaidő alatt sem vagyunk kötelesek munkát végezni
A munkavállaló alapvető kötelezettsége a munkaviszonnyal kapcsolatban a munkaidőben történő rendelkezésre állás természetesen a munkavégzés. Vannak azonban olyan ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
D.A.S. JogSzerviz: a lízingszerződéshez ajánlott casco biztosítást is kötni
A lízingszerződés legnagyobb veszélye az ügyfelekre nézve, hogy a jármű megsemmisülése, vagy ellopása automatikusan megszünteti a szerződést, így a hátralévő ...
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.