Több ezren tiltakoztak csütörtökön Németországban az Airbus elbocsátási tervei ellen. A légibuszokat gyártó cég német telephelyeinek több ezer alkalmazottja kezdett sztrájkba csütörtökön az előző nap bejelentett átalakítás, illetve nagyarányú elbocsátás miatt.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0703/20070301airbus.jpg)
Az Airbus 10 ezer munkahelyet tervez megszűntetni Európában
Az EADS vállalatcsoporthoz tartozó társaság vezetősége szerdán jelentette be Párizsban, hogy az átalakítás jegyében 10 ezer munkahelyet tervez megszűntetni Európában, ennek fele a tervek szerint az Airbus üzemeiben dolgozókra, a másik fele a beszállító cégekre jut. Louis Gallois vezérigazgató szerint az Airbus a következő négy évben ötezer állományi dolgozót és ötezer szerződéses alkalmazottat bocsát el. Országonkénti bontásban: Franciaországból mintegy 4300, Németországból 3700, Nagy-Britanniából 1600, Spanyolországból 400 fő kényszerül távozni az Airbus üzemekből.
Értesülések szerint a különböző németországi telephelyeken, így Nordenhamban, Varelben és Laupheimben a szakszervezetek felhívására több ezren gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a leépítés ellen. Az IG Metall tekintélyes szakszervezeti szövetség nyilatkozatában mindenekelőtt azt rótta fel a vállalat vezetőségének, hogy az elmúlt időszak hibás döntései miatt ezúttal is az alkalmazottakra próbálják hárítani a felelősséget.
Az Airbus-válság egyébként napirendre került a Bundestag csütörtöki ülésén. Angela Merkel kancellár azt hangoztatta, hogy az átalakítási terv megfelel ez elmúlt héten közte és Jacques Chirac francia államfő között létrejött megállapodásnak, amely szanálás tekintetében az "egyenlő teherviselést" irányozta elő, mindazonáltal sajnálkozását fejezte ki az elbocsátandó dolgozók miatt.
Mindez azonban nem elégítette ki a szakszervezetek vezetőségét, amely a kormányt cselekvésre szólította fel. A szakszervezet nem fogadja el a vállalatvezetés szanálási tervét, s további tiltakozásokat helyezett kilátásba. A nyilatkozat szerint a tiltakozó akciók mindaddig folytatódnak, amíg a kialakult válságra az elbocsátások helyett nem találnak más megoldást.
A három említett üzemben egyébként a szerdai bejelentést követően szünetel a munka. Az IG Metall egyik vezetője szerint a sztrájk a munkahelyek megtartásáért folyik.
Az Airbus franciaországi dolgozói is félnapos sztrájkot és az Airbus-üzemmel rendelkező francia városokban felvonulást hirdettek jövő keddre tiltakozásul a Power 8 néven útjára bocsátott átalakítási terv keretében tervezett 10 ezer munkahely-megszüntetés miatt.
A többségi Force Ouvriere (FO) nevű szakszervezet csütörtökön bejelentette, hogy a három legnagyobb francia szakszervezet (FO, CGC és CFTC) kezdeményezésére az Airbus valamennyi szakszervezetével megkezdődtek a mozgósításról a tárgyalások. "A politikusokat és a lakosságot is kérjük, hogy csatlakozzon az Airbus dolgozóinak felvonulásához - hangsúlyozta Jean-Francois Knepper, az Airbus európai vállalati bizottságának társelnöke.
Az Airbus szakszervezetei kedden Brüsszelben "közös platformot" hoztak létre, hogy együttesen reagálhassanak a cégvezetés által kidolgozott költségcsökkentő tervre. A belga fővárosban mintegy harminc német, francia, brit és spanyol szakszervezeti vezető egyeztetett, és úgy döntöttek, hogy 2-3 héten belül összeurópai akciónapot tartanak.
Az Airbus jelenleg 56 ezer embert foglalkoztat - ebből 22 ezret Franciaországban és 21 ezret Németországban.
A cég az elmúlt két évben rendkívül nehéz helyzetbe került nagy riválisával, az amerikai Boeinggel szemben.
(MTI)
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.