Ismét leállítanák a húsimportot az oroszok

Vágólapra másolva!
Oroszország ismét kilátásba helyezte, hogy március 31-étől leállítja az Európai Unió húsimportját, amennyiben a szállítmányok nincsenek ellátva megfelelő állategészségügyi, illetve a húskészítmények biztonságosságát igazoló okmányokkal. Az EU illetékese egyelőre nem kapott hivatalos értesítést.
Vágólapra másolva!

Az orosz állategészségügyi felügyelet (Roszszelhoznadzor) pénteken, Moszkvában közleményben ismertette: annak ellenére, hogy Oroszország korábban felszólította az EU illetékes hatóságait, hogy ellenőrizzék szigorúbban az oroszországi húsexportot, az idén már találtak néhány olyan szállítmányt, amely nem felelt meg az orosz élelmiszerbiztonsági előírásoknak.

Az Európai Bizottság egészségügyi biztosának szóvivője szerint egyelőre nem kaptak hivatalos értesítést Moszkvából, csupán a sajtóból értesültek a orosz kifogásokról. Philip Todd utalt arra, hogy a két fél közötti húskereskedelemnek a tavaly év végén aláírt memorandum adja meg a kereteit, amit azért hoztak tető alá, mert különben Oroszország - ugyancsak állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági megfontolásból - leállította volna az EU húsbevitelét.

Oroszország és az Európai Unió között gyakorlatilag azóta nem jut nyugvópontra a húsvita, amióta beindult a közösség keleti bővítése: Moszkva úgy véli, hogy a bővítéssel bizonytalan eredetű, illetve az orosz előírásoknak nem mindenben megfelelő húskészítmények jutnak be az orosz piacra.

Az EU-ból származik az orosz sertéshús import 40 százaléka, a marhahús import 14 százaléka és a szárnyashús import 12 százaléka. Moszkvai elemzők szerint az orosz húspiacon jelenleg nincs verseny, a hazai termelés az importtal együtt sem képes kielégíteni a keresletet, ezért egy importkiesés nem adna lökést a hazai termelésnek, hanem csak az árak emelését váltaná ki.