Kína szigorúbb adózást tervez a külföldieknek

Vágólapra másolva!
Véget értek a külföldi befektetők "mézeshetei" Kínában, már ami az adózást illeti: a parlament hétfőn kezdődő idei ülésszakán várhatólag megszünteti eddigi jelentős adókedvezményeiket.
Vágólapra másolva!

Az állami tömegtájékoztatás jelentése szerint az országos népi gyűlés el fog fogadni egy olyan törvényt, amely kiegyenlíti a Kínában működő külföldi és a belföldi vállalatokat sújtó adóterheket: az előbbiek terheit súlyosbítja, miközben az utóbbiakén könnyít.

Az eddigi szabályozás szerint a kínai piacra újonnan belépő külföldi befektetők két évre adómentességet kaptak, s további három évre 50 százalékos adókedvezményt. Ezen túlmenően további könnyítéseket is élvezhettek: a tőkéjét egy úgynevezett különleges gazdasági övezetben befektető vállalat nyeresége például adott esetben csak 10 százalékos adókulcs alá esett. (A kínai vállalatokra ezzel szemben 33 százalékos társasági adót vetettek ki.)

Az adókedvezmények jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy Kína a pekingi kormány adatai szerint az elmúlt két évtizedben 660 milliárd dollárnyi befektetést tudott magához vonzani. Az adókedvezmények leépítésével Peking részben a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) elvárásainak tesz eleget.

A törvénytervezet értelmében ezen túl minden cég megkülönböztetés nélkül 25 százalékos adót köteles fizetni, igaz, a már megszerzett adókedvezmények még öt évig érvényesek maradnak. Egyelőre nem lehet tudni, mikortól lépne hatályba az új adójogi szabályozás, de megfigyelők már most rámutattak arra: az adóbeszedés a befektetésekre éhes helyi szervek jogosítványa, így kétséges, mennyiben érvényesül a központi hatalom szándéka: könnyen lehet, hogy az irányítás alsóbb szintjein különféle ösztönzőkkel fenntartják a jelenlegi egyenlőtlen helyzetet.

Pénzügyi szakemberek szerint egyelőre korai lenne megjósolni, ha megvalósul, pénzügyileg mennyire fogja érzékenyen érinteni az új szabályozás a külföldi vállalatokat, de nem valószínű, hogy komoly változásokat idéz elő, mert - mint szakértők rámutattak - Kína az ottani alacsony bérköltséggel és 1,3 milliárd potenciális fogyasztójával ezután is vonzó befektetési célpont lesz.