Sikeres évet zárt a Szerencsejáték Zrt.

Vágólapra másolva!
A Szerencsejáték Zrt. tavaly 141 milliárd forint felett teljesített. Ezzel felülmúlta a 130 milliárd forint tervezett bevételét - mondta Székely Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

A vezérigazgató hozzátette: abban bíznak, hogy az idei terv is teljesíthető lesz, ami megegyezik a tavalyi forgalommal. A Szerencsjáték Zrt. hétfőn új játékot is indított, s ez a társaságnak összesen félmilliárd forintba került. A cég 400 ezer játékkal számol hetente, így a játékból származó bevétel elérheti az évi 5-10 milliárd forintot. A bingó típusú szelvény minimum 3 számmező befizetésével 300 forintba kerül, de a Jackpot értéke elérheti a 100 millió forintot is.