Nincs napirenden a forintsáv eltörlése

Vágólapra másolva!
Az elmúlt hónapokban tapasztalt kedvező folyamatok voltak a jellemzőek a magyar államháztartásra februárban is, így a 216,9 milliárd forintos deficit 40 milliárddal lett jobb a vártnál - mondta Tátrai Miklós, a PM államtitkára kedden sajtótájékoztatón. Ennek hatására lefelé módosítják a hiányterveket. Az árfolyamsáv eltörlése pedig nincs napirenden - mondta el Kovács Álmos.
Vágólapra másolva!

Az árfolyamsáv eltörléséről jelenleg nem tárgyalnak a jegybankkal, így az nincs napirenden - mondta Kovács Álmos, a PM államtitkára. Elvileg egyetértenek azzal, hogy jobb rendszer a lebegő sáv, de jelenleg ennek nincs gyakorlati ésszerűsége, mivel a mostani sáv nem okoz gondot az inflációs cél eléréséhez, nincs szükség ugyanis ennél erősebb árfolyamra.

Januárban és februárban a GDP 0,1-0,1 százalékával kisebb lett az államháztartás hiánya a tervezettnél. Ezért a negyedéves 852,4 milliárd forintra várt deficit helyett 786,2 milliárd forinttal számol a PM. A GDP-arányos év végi eredményszemléletű államháztartási hiány így 6,8-ról 6,7 százalékra módosul. Ez 1717 milliárd forint helyett 1697 milliárd forintos éves hiányt jelent.

A vártnál kedvezőbb adatok egyrészt a magasabb adóbevételeknek köszönhetők, és a költségvetési szféra is jól gazdálkodott - mondta az államtitkár. Az államháztartáson belül a költségvetés hiánya 10 milliárddal lett kisebb a vártnál, és a tb- és az elkülönített alapok is második hónapja többlettel zártak.

A bevétel 510 milliárd forint volt, ami megfelelt a tervezetnek, de az összetétele sokkal kedvezőbb volt a vártnál - mondta az államtitár. A Pénzügyminisztérium részéről azt is leszögezik, hogy a hiánycélok változtatásánál óvatosan jártak el, ami azt jelenti, hogy nem minden már látható folyamatot érvényesítettek a hiányszámokban.

A kamatkiadások szintje várhatóan 30 milliárd forinttal lesz alacsonyabb, ezzel azonban a hiánycsökkenés helyett a kockázati tartalékot növelik.