Vágólapra másolva!
Nem érzékelhető a fő- és autóutak vasárnapi díjasításának hatása a teherautók útjába eső településeken, így a szándékolt jótékony hatás egyelőre elmaradt. Kelendőbb azonban a kamionok autópálya-matricája, az egynaposból több mint tízezret adtak el.
Vágólapra másolva!

Mintegy háromszáz, a kötelező matricahasználatra figyelmeztető táblát helyezneki ki az április 1-jétől a kamionok számára fizetős főutakon, illetve a 3,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsik számára díjasított autóutakon az útkezelők. A díjfizetés ellenőrzését az Állami Autópálya-kezelő Zrt. már vasárnap megkezdte a kitáblázott szakaszokon - olvasható a Népszabadságban.

Egyelőre csupán annyi bizonyos: a 12 tonnánál nagyobb tehergépkocsik autópálya - vasárnaptól főút és autóút - használatát lehetővé tevő címkék az idén általában is kelendőbbek, mint egy évvel korábban. Az éves matricákból tavaly 8873-at vásároltak ebben a jármű-kategóriában, az idén viszont 33 százalékkal többet, csaknem 12 ezret adtak el. A háromezer forintért megváltható egynapos matricából pedig csupán az elmúlt hét végén több mint tízezret váltottak. Ez 78 százalékkal haladja meg az előző év azonos hétvégéjének eredményét, és húsz százalékkal az előző hetit.

A matricásítástól semmiféle forgalomcsökkenést nem vár és nem is tapasztal Mesterházi József, a Győrt Sopronnal összekötő 85-ös főút mentén, a kisalföldi megyeszékhely közelében található Enese polgármestere. A főút Győr-Enese-Kóny-Csorna közötti szakaszán már csak matricával közlekedhetnek a 12 tonna össztömegűnél nehezebb járművek. A Győrből Sopronba igyekvő, vagy onnan visszafelé tartó járművek számára viszont gyakorlatilag kikerülhetetlen ez az útrész.

Hajdú-Bihar megyében a 33-as főút Hortobágy és Tiszafüred közötti szakasza, valamint a 42-es főút Mezőpeterdtől az országhatárig tartó szakasza vált fizetőssé a teherforgalom számára. Érezhetően és látványosan csökkent a teherforgalom a Hortobágy községet átszelő 33-as főúton - mondta el Titi Éva, Hortobágy polgármestere.

Egyelőre nincs érezhető hatása a teherforgalom csökkenésének azokon a Bács-Kiskun megyei településeken, amelyek térségében vasárnaptól fizetős lett a főút használata a 12 tonnánál nehezebb tehergépjárművek részére. Az 52-es főúton például fizetőssé vált a Solt és Dunaföldvár közötti szakasz, a Solttól Kecskemét irányába tartó rész azonban nem.