Új fagyasztókat gyárt Jászberényben a Lehel

Vágólapra másolva!
Egy 260 millió forintos beruházás eredményeként egy új hűtőgép típus gyártását kezdi meg Jászberényben az Electrolux Lehel Kft. - jelentette be Szentpéteri Ferenc, a fagyasztóláda-gyár igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Jászberényben.
Vágólapra másolva!

Az Electrolux Lehel Kft. 180,9 milliárd forintos rekord árbevételt ért el tavaly Magyarországon, ami 24,6 százalékos növekedés volt egy év alatt - mondta Takács János, a cég vezérigazgatója szerdai sajtótájékoztatón. Ennek mintegy 10 százalékát teszi ki a fagyasztókból származó bevétel. A növekedésben kiemelt szerepe volt az új gyártósorok beindításának is. Jászberényben tavaly 1,3 millió darab hűtőszekrény készült tavaly, míg fagyasztóládából 567 ezret állítottak elő. Ez a mennyiség a hűtőszekrény esetében 6,5 százalékos, a fagyasztóládáknál pedig 5,1 százalékos növekedést jelentett.

Jászberényben 10 éve készülnek fagyasztóládák, és a sorozatos fejlesztések eredményeként már napi 2400 darabot állítanak elő. Az Electrolux egyébként 2000 óta teljes fagyasztóláda gyártását Magyarországon végzi, mivel 7 éve ide telepítették a spanyol gyártósort is. Az évi közel 600 ezer darab fagyasztó 97 százalékát ezért exportálja a vállalat.

A magyar piacon maradó 3 százaléknyi fagyasztóládával az Electrolux 90 százalékos piaci részt ér el - mondta a gyárigazgató. Az export legnagyobb része Nyugat-Európába megy, ezen belül is Franciaország, Olaszország, Spanyolország a legnagyobb vevők. A vállalat beszállítói közül 124 külföldi, 77 magyar.

Az új beruházásnak köszönhetően dérmentes fagyasztók gyártását kezdi meg a Lehel, amelyket nem kell leolvasztani, ráadásul ezzel együtt új külsőt is kapnak-e termékek mert a régi ódivatú volt - hangzott el a sajtótájékoztatón.