Ötszáznál több bankautomata a takarékoknál

Vágólapra másolva!
A takarékszövetkezetek üzemeltetik Magyarországon a második legnagyobb ATM-hálózatot, így az ügyfeleik már az ország 554 pontján vehetnek fel, azonos kondíciók mellett készpénzt - hangsúlyozta Kiss Endre, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségbe (OTSZ) elnöke szerdán.
Vágólapra másolva!

A szövetségbe tömörült takarékszövetkezetek adózott profitja tavaly 8,114 milliárd forintot tett ki, szemben a 2005 végi 8,69 milliárd forinttal - derült ki a szövetség szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Az adózott nyereség csökkenését a szövetség a tavalyi évközi adóváltoztatásokkal indokolta.

Az integráció takarékszövetkezetei összesen 2,453 milliárd forint adót fizettek be a központi büdzsébe 2006-ban, szemben az előző évi 2,259 milliárd forinttal. Az integráció együttes adózás előtti nyeresége 10,567 milliárd forint volt tavaly, 3,5 százalékkal csökkent 2005-höz képest.

Az integrált takarékszövetkezetek mérlegfőösszege tavaly mintegy 1125 milliárd forintra növekedett az előző évi 1038 milliárd forintról, a takarékszövetkezeti integráció eszközállományán belül a lakossági hitelállomány az elmúlt évben 264,5 milliárd forintot ért el. A takarékszövetkezeti integráció saját tőkéje 2006. végén 77,6 milliárd forint volt, 9,3 milliárd forinttal több, mint az előző évben.

Az integrált takarékszövetkezetek központi bankja, a Takarékbank 2006-ban - előzetes terveivel összhangban - fennállásának legeredményesebb évét zárta. A nem auditált adózás utáni eredmény 1,17 milliárd forint volt, ami 19 százalékos növekedést mutat a 2005-ben elért hasonló eredményhez képest. A bank adózás előtti nyeresége 1,51 milliárd forintot tett ki, szemben az előző évi 1,3 milliárd forinttal.

A Takarékbank mérlegfőösszege 2006. december 31-én meghaladta a 273,6 milliárd forintot: ez az előző év végéhez viszonyítva 2 százalékos növekedés. A Takarékbank egyedi helyzetben van a bankrendszerben: a többségi tulajdonosai - a takarékszövetkezetek - képviselik egyben legfontosabb ügyfélcsoportját is.

Kiss Endre, az OTSZ elnöke elmondta: a takarékszövetkezeteknél 2006-ban 596 önkormányzat vezetett számlát (ez az adat a hazai bankok rangsorában a második helyet jelenti az OTSZ számára), az összesített betétállományuk 11 685 milliárd forintot tett ki.

Jelentősen gyarapodott az önkormányzati hitelállomány is, tavaly év végére elérte a 8 milliárd forintot. Az önkormányzati betétek tavaly ugyan több mint 2,5 milliárd forinttal csökkentek 2005-höz képest, Kiss Endre ezt azzal indokolta, hogy 2006 választási év volt, és ilyenkor az önkormányzatok a beruházásokra koncentrálnak, nem a takarékoskodásra.

Az integrált takarékszövetkezetek ügyfelekkel szembeni kötelezettsége 2006 végére meghaladta a 990,8 milliárd forintot, ebből a lakossági betétállomány 839,9 milliárd forintot tett ki. Az előző év végén a teljes betétállomány 933 milliárd forint volt, a lakossági betétek 790,3 milliárd forintra rúgtak. A vállalkozói betétek együttes összege 120,92 milliárd forintot tett ki, az előző év végén 113,06 milliárd forint volt.