Harmadával több már az orosz milliárdos

Vágólapra másolva!
Egy év alatt több mint harmadával, hatvanra emelkedett az orosz milliárdosok száma. Az ingatlanárak emelkedése és a hazai fogyasztás bővülése miatt jól jártak az építőiparban és a kiskereskedelemben érdekelt vállalkozók. A listavezető továbbra is Roman Abramovics.
Vágólapra másolva!

A Forbes orosz kiadásának százas listáját változatlanul Roman Abramovics vezeti 19,2 milliárd dolláros vagyonnal, bár az nem világos, hogy ebből már levonták-e azt a 300 millió dollárt, amibe a Londonban élő üzletembernek a válás került - írja a Napi Gazdaság.

A száz leggazdagabb orosz összesen 337 milliárd dollárnyi vagyonnal rendelkezik, ami 36 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Oroszországban az állam egyre határozottabban ellenőrzése alá veszi a nyersanyagkincset és az energiahordozókat, és ez a vagyonok alakulására is erőteljesen rányomja bélyegét: míg három éve a száz leggazdagabb között még 41 olaj- és földgázmágnás volt, most csak 18.

A lista második helyére Oleg Deripaszka jött fel, akinek vagyona egy év alatt 7,8 milliárdról 16,8 milliárd dollárra ugrott, miután létrehozta a világ legnagyobb alumíniumtrösztjét és fejest ugrott az építőanyag-iparba.

A lista 13 - többségében a bankszakmában tevékenykedő - új szereplője közül a legszínesebb figura Szulejman Kerimov parlamenti képviselő. Természetesen nem parlamenti fizetése emelte a leggazdagabbak közé, hanem az, hogy övé a Gazprom 5 százaléka, a legnagyobb lakossági bank, a Szberbank 6 és a Polymetal aranybánya-társaság 75 százaléka.

Megdet Rahimkulov, aki Magyarországon az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) tulajdonosa, emellett 5 százalékot meghaladó pakettje van az OTP-ben, az 58. helyen áll a listán 1,1 milliárd dollárral.