Lezárult a Malév privatizációja

Vágólapra másolva!
Lezárult a Malév magyar nemzeti légitársaság privatizációja szerdán. A 3,598 milliárd forint értékű jelképes törzsrészvény ünnepélyes átadásával a Borisz Abramovics orosz üzletember érdekeltségébe tartozó AirBridge Zrt. lett a Malév tulajdonosa.
Vágólapra másolva!

A részvények 99,95 százaléka az AirBridge Zrt. birtokába került. A tranzakciót lebonyolító Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) korábbi tájékoztatása szerint a február 23-án megkötött privatizációs szerződés szerint a részvények vételára 200 millió forint.

Vásárhelyi István, az ÁPV Zrt. igazgatóságánek elnöke bejelentette, hogy a privatizációs szerződésnek megfelelően az AirBridge kedden teljesítette a feltételeket és ezzel lezárult a Malév privatizációja. Az új tulajdonos által vállalt teljes befektetés értéke, a Malév hiteleinek átvállalásával együtt eléri a 102 millió eurót (26 milliárd forint.)

A szerződés aláírását követően a vevő által vállalt, minimum 50 millió eurós tőkeemelés első részletét, 20 millió eurót a Malév zárolt bankszámlájára kellett helyezni. Azóta a Malév rendkívüli közgyűlése már döntött is a tőkeemelésről.

Az 50 millió euróból 30 millió eurós - a Malév pénzügyi- és tőkehelyzetét javító - forrást az AirBridge-nek, az ÁPV rendelkezési joga mellett bankgaranciával kellett fedeznie. Az AirBridge a 13 milliárd forint projekthitelt, amelyet az Európai Beruházási Banktól és KBC Banktól vett fel, 2007. december 31-ig vagy visszafizeti, vagy refinanszírozza azt, azaz a hitel mögül kikerül az állami garancia. A vevőnek további 32 millió euró összegű bankgaranciát kellett adnia a Malév által a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) állami kezességvállalással felvett, mintegy 20 milliárd forint hitel kezelésére is. Az AirBridge Zrt. és az orosz állami Vnyesekonombank vezetői március végén Budapesten aláírták, az összesen mintegy 82 millió eurós tranzakció finanszírozásáról szóló szerződést.

Az AirBridge 51 százalékban két magyar magánszemély, 49 százalékban pedig Borisz Abramovics birtokában van. A légitársaság március 14-iki rendkívüli közgyűlésén Borisz Abramovicsot már feltételesen a Malév igazgatóságának elnökévé is választották, amely döntés a privatizációs tranzakció zárásával lép hatályba.

Borisz Abramovics korábban azt nyilatkozta: "Olyan üzleti tervet dolgozunk ki, ami hatékonyabbá teszi a tevékenységet". Az orosz üzletember hozzátette: számításai szerint két éven belül nyereséges lesz a Malév. A hatékonyságot többek között a Malév és a Borisz Abramovics érdekeltségébe tartozó, orosz AirUnion légiszövetség útvonalhálózatának integáricója növeli majd, amelynek eredményeként az oroszországi és az európai utasok számának emelkedésével számolnak.