A mezőgazdaság termelése 20 százalékkal bővülhet

Vágólapra másolva!
A következő hét évben 20, tíz év alatt pedig 30 százalékkal növelhető a mezőgazdaság termelése. Gráf József szerint az így képződő árutöbblet legalább felét nem az EU-ban, hanem más, hagyományos piacokon lehet értékesíteni - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a hétvégén tartott XIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, Hódmezővásárhelyen, az ország legjelentősebb állattenyésztési kiállításán beszélt erről. A magyar agrárgazdaságnak, az uniós mellett fontosak az orosz, ukrán, szerb és horvát piacok is. Megemlítette, hogy tavaly a mezőgazdasági kivitel értéke 3,5 milliárd euró volt, szemben a 2,5 milliárd eurós behozatallal, miközben a "nehéz, de jól fizető" piacokra növekedett az export: a német piacra 14, az olaszra 22, az osztrákra pedig 10,5 százalékkal.

Beszélt arról is, hogy míg Ausztriában az egy hektárra vetített eszközérték több mint 10 ezer euró, Magyarországon mindössze 2200 euró. Ezért is van szükség arra - érvelt -, hogy a 2007-2013 között felhasználható 1300 milliárd forintnyi uniós forrás majdnem felét műszaki fejlesztésre, technológiai újításokra fordítsák a hazai gazdálkodók.