Jegybanki szigor jöhet Romániában

Vágólapra másolva!
Az EU-csatlakozás után fellazult politikai fegyelem, pontosabban a fegyelmezetlenség jegybanki szigort válthat ki Romániában, kényszerűen lassítva a gazdasági növekedést.
Vágólapra másolva!

"A jelenlegi politikai feszültség és egy választási kampány hamaros kilátása a pénzügy- és a bérpolitika szélsőséges enyhítéséhez vezethet" a kormányzat részéről - figyelmeztetett a Román Nemzeti Bank a pénteken kiadott, negyedéves inflációs elemzésében. A bank egyelőre változatlanul, 3,7 százalékon hagyta az előrejelzését a decemberi tizenkét havi inflációra. Az év végi célsávja 3-5 százalékos, a jövő év végére 2,8-4,8 százalékos.

Romániában márciusban a rendszerváltás óta a legalacsonyabbra, 3,66 százalékra csökkent a tizenkét havi fogyasztóiár-infláció, továbbra is az olcsó EU-import versenye miatt. Februárban 3,8 százalékos, januárban 4,01 százalékos, decemberben 4,87 százalékos, 2005. decemberben 8,6 százalékos volt. Tavaly augusztustól már rendre alacsonyabb volt az infláció, mint bármikor a rendszerváltás óta, így a végeredmény kényelmesen a bank 4-6 százalékos év végi célján belül maradt.

A Román Nemzeti Bank 2004. júniusban kezdte kamatcsökkentő ciklusát, az alapkamatnál 21,15 százalékról indulva. A sorozatos enyhítést még 2005-ben is folytatta, de tavaly már szigorításba fogott. Az infláció elleni küzdelem jegyében tavaly kétszer emelte alapkamatát, összesen 1,25 százalékponttal 8,75 százalékra. Idén, támogatni kívánták a gazdasági növekedés lassulását, ezért februárban háromnegyed százalékponttal, márciusban további fél százalékponttal, e héten szerdán újabb negyed százalékponttal csökkentette alapkamatát 7,25 százalékra. Enyhítési kedve azonban elmúlhat a politikai zűrzavarok miatt, vélik elemzők, a bank pénteken megjelent inflációs jelentését látva.