Gyengébb negyedévet zárt az Aegon

Vágólapra másolva!
A holland Aegon biztosító és pénzügyi szolgáltató csoport szerdán 485 millió eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről, 23 százalékkal kevesebbet a tavalyi első negyedévi 630 milliónál. Magyarországon viszont jelentősen javítottak a nyugdíjalapok.
Vágólapra másolva!

Az üzemi eredmény 26 százalékkal 614 millió euróra fogyatkozott 827 millióhoz képest. A cég szerint az összteljesítmény kiváló volt, azonban a tavalyi első negyedet egyszeri tételek emelték - főleg a garanciatartalékok csökkentése a holland üzletben -, ám hasonló idén nem volt.

Hollandiában csökkent a forgalom, viszont rekord ütemben nőtt Nagy-Britanniában és Lengyelországban. Az új életbiztosítás kötések értéke 42 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál világszerte.

Magyarországon is jelentősen javítottak a nyugdíjalapok. Magyarországon az új életbiztosításokból származó bevétel 3,6 milliárd forint volt az első kilenc hónapban, 18 százalékkal több az egy évvel korábbinál, meghaladva a 15 százalékos csoportátlagot világszerte. A leggyorsabb növekedést - egész évben 54 százalékosat - Nagy-Britanniában érték el.

Hazánkban majdnem 44 ezer új nyugdíjpénztári tagot szerzett a cég az első kilenc hónapban, 49 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, ezzel tagjainak száma több mint 617 ezerre nőtt szeptember végére. A nem életbiztosítási üzletágban a díjbevétel 5 százalékkal 25 milliárd forintra nőtt.

Az Aegon Magyarország végül a 2005-ösnél 27 százalékkal több, 20,7 milliárd forint adózott eredménnyel zárta az elmúlt évet. A cég díjbevétele 5 százalékkal 75,8 milliárd forintra nőtt, ebből 42,1 milliárd volt az élet és 33,7 milliárd a nem élet jellegű díjbevétel.