A pénzügyi tárca elkészítette, és hamarosan a kormány elé terjeszti az adózói felajánlások módosításáról szóló törvényjavaslat szövegét. A tervezet szerint megszűnhet a jelenlegi borítékos rendszer, a rendelkező nyilatkozat ugyanis az adóbevallási nyomtatvány részét képezi majd.

Több mint egy évtizeddel ezelőtt született meg a személyi jövedelemadó egy százalékának a felajánlásáról szóló törvény, amely lehetőséget teremtett arra, hogy az állampolgárok maguk dönthessenek befizetett adójuk meghatározott részének a felhasználásáról. Az 1996 óta élő jogintézmény másik nagy érdeme, hogy az állampolgári felajánlások kiszámítható támogatást jelentenek a civil szervezetek részére. A törvény a megalkotása óta többször is módosult. A legfontosabb ezek közül, hogy a felajánlható összeg az eredeti egy százalék helyett kétszer egy százalék lett, a kedvezményezettek köre kibővült az egyházakkal, változott a kötelező várakozási idő, bővült az APEH tájékoztatási kötelezettsége.
A hazai konstrukciót a Pénzügyminisztérium előterjesztése szerint több kelet-közép-európai ország átvette, és kisebb-nagyobb változtatásokkal alkalmazza a mai napig is. A törvénytervezet elkészítése előtt a civil szervezetek és egyházak véleményét is kikérték. Az érintettek legfontosabb javaslatait be is építette a módosítás szövegébe a PM.
A legfontosabb változás a személyi jövedelemadó 1 százalékáról történő rendelkezés rendszerében várható. A tervek szerint ugyanis főszabályként megszűnne a jelenlegi borítékos rendszer, mivel az adózó nyilatkozata a bevallási nyomtatvány részét képezné a jövőben. A nyilatkozatnak a magánszemély személyes adatait tartalmazó része perforáció mentén elválasztható lesz a kedvezményezett adószámát, technikai számát tartalmazó résztől. A Pénzügyminisztérium várakozásai szerint a fenti változás növelheti a felajánlók számát, csökkentheti ugyanakkor az érvénytelen rendelkező nyilatkozatokat.
Egységesítik a leadási határidőt
Újdonság továbbá, hogy a benyújtási határidő egységesen, minden adómegállapítási mód esetén május 20-a lenne. A határidő egységesítése nem csak az adózók, hanem a kedvezményezettek számára is kedvezőbb lenne, mivel kiszámíthatóbbá tenné a felajánlások időpontját - olvasható a kormányzati előterjesztés szövegében.
A felajánlást tartalmazó nyomtatványt a kitöltés után nem kell majd külön borítékba tenni. A borítékos megoldás csak akkor maradna fenn kötelezően, amikor az érintett az egyszázalékos nyilatkozatát közvetlenül juttatja el az adóhatósághoz személyesen vagy postai úton), illetve, ha a nyilatkozatot a munkáltató továbbítja az APEH-nak. Az első körbe a hatósági adómegállapítás és elektronikus adóbevallás esete tartozik. Ekkor lesz lehetőség a rendelkező nyilatkozatok közvetlen benyújtására. Az APEH általi adómegállapítás esetén ugyanis csak így biztosítható, hogy a február 15-i határidőtől függetlenül, egészen május 20-ig benyújthassa az adózó a rendelkező nyilatkozatát. Elektronikus bevallás esetén pedig akkor kerülhet sor a rendelkező nyilatkozat borítékban történő eljuttatására, amikor nem maga az adózó, hanem pl. a könyvelője készíti el az adóbevallást, az elektronikus űrlap (elektronikus rendelkező nyilatkozat) kitöltésére azonban a magánszemély nem ad meghatalmazást.
A pénzügyi tárca által kidolgozott javaslat szerint, ha az szja-bevallás adóhatósági kijavításakor többletfizetési kötelezettség keletkezik, a többlet határidőben történő teljesítése esetén az 1 százalékos felajánlás érvényes marad. Az önellenőrzés, adóhatósági ellenőrzés nyomán keletkező növekmény után is jár majd az egy százalék, amelyet az adóhatóság, illetve az Oktatási és Kulturális Minisztérium pótlólagosan fog átutalni a kedvezményezettnek.
[origo]
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.